A Corvin Projekt egész városrészt érintő 21. századi ingatlanfejlesztés Budapest egyik hagyományos beépítésű, leszakadó lakosságú területén. A ZDA által tervezett, iroda és lakófunkciót befogadó 125-ös tömb a középen kialakított főtér és a hozzá kapcsolódó közösségi terek révén a klasszikus városi közterek hangulatát teremti meg a heterogén városszövetben.
A Corvin 125-ös tömb a Corvin Sétány egyik legösszetettebb tervezési területe. A 20. század első felében szokásos, földszintestől háromszintesig változó magasságú beépítés a ’60-as, ’70-es évek 17, illetve sokemeletes panel-építészetével keveredik. A heterogén városszövetben az illeszkedő lépték meghatározása jelentette a feladatban rejlő kihívást.
2006-ban meghívásos tervpályázat keretében a Corvin projekt egyik tömbjére készült Corvin Tudáspark tervünk első helyezést ért el. 2014-ben ennek folytatásaként irodai- és lakófunkciók együttesét befogadó tömbre készítettünk tervet, ahol a beépítés formálásával a klasszikus városi közterek 21. századi megfogalmazására törekedtünk. A 125-ös tömb karaktere – eltérően a Corvin Sétány egyéb nagyvonalúan kezelt köztereitől – kisvárosi léptéket idéz: közösségi terek lazán egymásba folyó együttese, melynek szívében a gyalogos tengelyeket összefogó főtér áll, kortárs szoborkompozícióval.
Kiemelten kezeltük az irodaházak tervezését, melyet nem csak építészeti, de funkcionális szempontból is elemzünk. Több beépítési változat után az irodaépületeket „asszimmetrikus kapu” gyanánt telepítettük, ezzel a megoldással a teátrális Nagysétányt egy oldottabb városi térsorba vezettük. A lendületes, íves homlokzatú irodaépületek mellett zömök lakótornyokat helyeztünk el, a különböző karakterű tömbök közt alakultak ki a negyed egymásba folyó, hangulatos közterei.
A Corvin Sétány 2010-ben elnyerte Európa legjobb vegyes-funkciós ingatlanprojektje címét az International Property Awards szakmai megmérettetésén, 2014-ben pedig megkapta az ingatlanfejlesztés Oscar díjának is nevezett Urban Land Institute (ULI) Global Award for Excellence díját is. Az épület BREEAM Very Good minősítést kapott, mely a környezettudatosság „mércéje”.