Noha néhány évvel a budapesti Operaház átadása előtt született meg a 19. század egyik, ha nem a legnagyobb találmánya, a villanyégő, a kapuit 1884-ben megnyitó dalszínházban mégis gázlámpák derengő fényei világították meg az épületet. Hogy végül az egyébként számos technológiai újítást bevezető, és megnyitásakor minden szempontból korszerű budapesti Operaházba gázvilágítás került, annak feltehetően gazdaságossági okai voltak. Tudni lehet ugyanis, hogy egyrészt az egy évvel korábban megnyílt Garnier operaházba már villanyégők kerültek, sőt Budapesten is kaptak ajánlatot az elektromos megvilágításra. Utóbbira végül sokáig nem kellett várni, mindössze 11 év telt, amikor 1895-ben bevezették az elektromos világítást az épületben.

A gázlámpák lángjai ugyanakkor sok galibát okoztak, pár év alatt például teljesen megfeketedett Lotz Károly, a Zene apoteózisa című mennyezeti szekkója, amelyen az aranyozás is elveszítette eredeti fényét. Persze nem mindenki örült felhőtlenül lámpacserének, ugyanis a gázégők miatt az Operaházban tilos volt fütyülni (a gázlámpák leállását ugyanis füttyszóval jelezték), így a hamisan éneklő művészek valószínűleg más módon szereztek tudomást botlásaikról.

A gázvilágítás ugyanakkor nem tűnt el nyomtalanul az épületből, a nézőtér gigantikus mainzi csillárján a mai napig megvannak a gázcsövek, a most zajló felújítás egyik fontos eleme pedig az, hogy visszahozzák az eredeti gázlámpás világítás illúzióját a házba. A rekonstrukció során az Operaház teljes villamoshálózata megújul, és a modern technikának köszönhetően fényt kapnak azok az eddig eldugottabb gyönyörű épületrészletek, freskók, amelyekre korábban kevesebb világosság irányult.

Szintén teljes átalakításon esik át a nézőtér, amelynek nemcsak a szerkezetét, hanem a székek kiosztását is megváltoztatják. Történeti és akusztikai okokból a korábbi kétosztású nézőtéri elrendezés helyét egyosztású, patkó alakú nézőtér veszi át, a székek pedig újra míves fából készülnek. Az átalakítás egyik leghangsúlyosabb része a nézőtér szerkezetének visszaállítása: most az eredeti faszerkezetre építették vissza a nézőtéri zsöllye padlózatát (ezt Medgyaszay István építette át acélszerkezetre 1912-ben), és teljesen kicserélték a padlót is. Maga a zsöllye szerkezete egy tűzvédelmileg és akusztikai szempontból is teljesen újragondolt konstrukció: a faszerkezet még egy óra égést követően is elbírja a rá nehezedő terhelést, míg az alulról érkező esetleges tűz ellen 3 cm vastag tűzvédő burkolattal védekeztek.

A modern operaépítés persze nemcsak a mérnökökről, vagy az ácsokról szól: a legjobb akusztikai élmény érdekében a padló rétegrendjének ideális vastagságát és a felhasznált fa anyagát is akusztikusok adták meg, így került tölgy, cédrus és hagyományos parketta is a padlóba.

A néző, amikor a házba megy, egészen onnan, hogy megveszi a jegyét, mi történik vele. Feltárjuk ezeket a történéseket, és nézzük, hogy mire van szüksége a nézőnek, amikor beül a zsöllyén egy székébe. Hogy halljon, lásson, kényelmesen érezze magát.

Operaláz – Az Operaház titkai és újjászületése c. műsorról

Zoboki Gábor építész kalauzolásában az Operaház titkaiba és újjászületésébe pillanthatnak be a nézők a magyar televízió új, 2019 októberében indult építészeti magazinműsorában. Az Operaházat, Magyarország kiemelt kulturális épületét az eredeti – Ybl Miklós tervei szerint 1884-ben hátrahagyott –, korhű állapotának megfelelően állítják helyre. Az épületbe a legmodernebb színház-technológiai, akusztikai megoldásokat építik, így a felújítást követően a közönség egy nemzetközi szinten is kimagasló színvonalú, 21. századi kulturális intézményt vehet birtokba. A budapesti Operaház építészeti és kultúrtörténeti értékeit is megismerhetik az érdeklődők a havonta jelentkező sorozatból.