A 18. század második feléig a kastélyok és a templomok voltak a klasszikus zene fő színhelyei, ekkor indult el a koncerttermek építése. A zene polgárosodása a század végén, tulajdonképpen a milánói Scala megépítésével vette kezdetét, ez az a pillanat, amikor a civil városi polgárság követeli, hogy ugyanazt a zenét hallhassa, amely akkor még az arisztokrata udvarok sajátja volt. A nagy zengő terek és operaházak építése a klasszikus zene polgárosulása mellett a hangzásra is hatással volt, hiszen egészen más típusú terekben kezdtek el zenéket játszani. A Scala hatalmas, eredetileg 3500 férőhelyes, 8 emeletes harang alakú nézőterére már textillel, kárpitokkal burkolt hangelnyelő felületek kerültek, amit így nem a klasszikus koncerttermekben megszokott nagy utózengési idő jellemez.

De mit is jelent az utózengési idő, ami megkülönbözteti a termek akusztikáját? Hangszer-e a terem, amelyben a zene szól? Mi adja meg egy hangfelvétel atmoszféráját? Hogyan cseng a Müpa és a Versaille-i kastély koncertterme? Ezekről a kérdésekről is szó esett Bartók Rádió műsorában Zoboki Gábor által válogatott zenék kíséretében.

A teljes műsor itt hallgatható meg: https://mediaklikk.hu/radio-lejatszo-bartok/?date=2020-10-11_15-06-00&enddate=2020-10-11_16-09-00&ch=mr3

Fotó: La Scala – forrás: facebook.com/teatro.alla.scala