A régóta parlagon heverő gyönyörű műemlék körüli pezsgést a ZDA Zoboki Építésziroda 2011-ben készített, az épület lehetséges hasznosítását bemutató tanulmányterve indította el. Végül az iroda tervei alapján 2016 decemberében indult el az épület teljes műemléki felújítása, a pinceszint beépítése és egy új épületrész kialakítása a meglévő műemléki épület mögött. A tervezés során az épület minden meglévő szerkezeti és díszítő elemét felmérték az utolsó kis részletig, majd kivitelezési szakaszban minden darabot egyenként vizsgáltak meg. Amelyik állapota engedte, restaurálás, konzerválás után visszakerült eredeti helyére. Amelyik olyan mértékig károsodott, hogy már nem volt megmenthető, ahelyett azonos anyagból, azonos formában legyártva készült egy másolat. Az épület gyönyörűen megmunkált részeinek – kő járófelületek, a tető oromzatok gazdagon cizellált famunkái, díszesen faragott fa és kovácsoltvas korlátok – nagy része még ma is megvan, őrizve a 19. század végi kézművesipar hagyományait. A műemléki rekonstrukció alapja ezek bemutatása az egyes díszítőelemek felújításával.
Látványos építészeti megoldások
Az épület leglátványosabb része, a két pavilon közti hajdani perontér és tetőszerkezete, amely a múlt század 20-as majd 40-es éveiben történt utólagos beépítés miatt teljesen „elveszett” – mondta el Zoboki Gábor. A ZDA-Zoboki Építésziroda vezetője kiemelte, az egykori utasvárót a régi fényképek alapos tanulmányozásával és korabeli hasonló épületek szerkezeteinek elemzésével rekonstruálták. A korábban oldalról nyitott várakozó csarnokot a tervezők hatalmas üvegfalakkal zárták le, így két legyet is ütöttek egy csapásra: egyrészt a hajdani tér újra átélhetővé vált, másrészt az épület egyben látványos, használható belső teret is nyert. Az új tetőszerkezet egyedi mérnöki konstrukció, a megmaradt fedélszéket elemeire kellett szétszedni, majd alapos vizsgálat után újították fel a teljes szerkezetet – hangsúlyozta Zoboki Gábor.
A perontér új tetőszerkezete egyedi mérnöki konstrukció
Az épület gyönyörű kovácsoltvas korlátjának néhány éve lába kelt, de ennek pótlását a részletes felmérések alapján szerencsére meg tudták oldani, így eredeti szépségében csodálható meg ez is. A jövőben vendéglátóhelynek is otthon adó kivételes szépségű épület nemcsak a budai hegyek kirándulóinak lehet népszerű célpontja, hanem kulturális programokat kínáló kiállítótérként is szolgál majd. A Hegyvidék Önkormányzat Helytörténeti Gyűjteményének központja lesz, amely rendszeres programokat tart a helyi iskoláknak, egyesületeknek.
A Lóvasútról
A Lóvasút épülete a 19. század második felének eklektikus építészetébe illeszkedő, a Hegyvidék építészetét formáló „svájci villa”-típusú építészet markáns jegyeit hordozó ipari épület, különleges műszaki megoldásokkal.
A budai hegyvidék a dualizmus-kori Pest és Buda polgárainak kedvenc kiránduló és szórakozó helye volt. Egyre-másra épültek ezen a környéken a majorságok, vendéglők, fogadók. 1867-ben egy vállalkozás alakult a Lánchíd budai hídfője és a Zugliget közötti lóvasút közlekedés építésére és működtetésére, majd az első járat 1868 közepén indult. A levéltárakban fellelt anyagok szerint ekkor még egy kisebb, faszerkezetű indóház állt a mostani helyén. A vonalat a Millennium évében, 1896-ban villamosították, az ebből az időből származó fényképek alapján ekkor már állt a most látható épület. Néhány év múlva azonban komoly tragédia árnyékolta be az egykor sikeres vállalkozást: 1900-ban súlyos baleset történt, egy elszabadult szerelvény megindult a lejtőn, és a Virányosi út tájékán kisiklott, négy ember halálát okozva. A baleset után úgy döntöttek, hogy a villamos végállomását a lejtős területről át kell helyezni. 1903-ra alakították ki a Libegőnél az új végállomást, így a Zugligeti úti egykori végállomás köztes megállóvá minősült. Értelmét vesztette a nagy utasváró és az üzemi épület is. Húsz évvel később az épületet peron felőli oldalát befalazták, és a BESZKÁRT dolgozóinak alakítottak ki benne szálláshelyeket. Csak egy kis helyiség szolgálta tovább váróteremként a villamos közlekedést.
Szinte csak kocsmaként nem szolgált a Lóvasút 150 év alatt
Az épület számos különböző funkciót töltött be közel 150 éves története során, lóvasút- és villamosmegállóként, postaként, távírdaként és szolgálati lakásként is szolgált. Az elmúlt több mint 25 évben lakatlan volt az épület – leginkább hajléktalanok időszakos szállásaként szolgált –, a házhoz a 70-es évek óta nem nyúltak, bizonyos részeihez talán a II. világháború vége óta sem. Tönkrement a tető, áztak a falak és néhány éve lába kélt a főbejárati pavilon gyönyörű díszkorlátjának is.
