Zalaváry Lajos (1923-2018) munkásságát, alkotói és emberi magatartását, szellemi örökségét egykori munkatársai, építészek és művészettörténészek tudományos konferencia keretében idézték fel.
Zoboki Gábor – Götz Eszterrel közösen készíttet – előadásában arra az építészi családfára, láncra hívta fel a figyelmet, amely meghatározza az építészek, így Zalaváry munkásságát is. „A mester bebizonyította, hogy nem egy önálló egoként látta a pályáját, hanem mindig egy előzményre és „utolmányra” helyezte azt” – mondta. A szobája falán ott volt Lechner portréja, tehát világosan meghatározta, honnan vezeti le a gondolkodását. Zoboki Gábor hangsúlyozta, fontosnak érzi, hogy ennek a karakterológiának a 20. századi felállítását elindítsák.
Zalaváry sokszor beszélt arról, hogy egy építész nem csupán helyhez és időhöz kötődik, hanem alapvetően a mesterei által hagyott tudást és szemléletet viszi tovább, azt gyarapítja a saját látásmódjával, tehetségével, tudásával, lehetőségeivel. Ez igen fontos igazságot vet fel, ugyanis a 20-21. századi magyar építészet története inkább a vitákra, ellentmondásokra és nézetkülönbségekre koncentrál – mutatott rá Zoboki Gábor.
Zalaváry is kimondja, hogy ez az áthagyományozódott tudás, a személyes viszonyokon, a mester és tanítvány kapcsolatokon keresztül öröklődik talán legjobban megragadhatóan. Ha az előítéletektől, sémáktól mentesen megfigyeljük a személyes kapcsolatokat, az egész magyar építésztársadalom, a múltbéli éppúgy, mint a mai, összefüggő egységes vonulatként írható le. „Az egyes meggyőződéseket elválasztó falak persze sokkal látványosabbak, mint az összefüggések, de ennek az előadásnak éppen az a célja, hogy ezekre a rejtett kapcsolódásokra hívja fel a figyelmet” – mondta Zoboki. Mi formálja az építész szemléletét, stílusát, módszertanát? Mi az, amit az egyik generáció átad a másiknak emberként és szakmagyakorlóként, mit látnak az utódok az elődök működésében? Az embert, a stílust, a módszert és a szándékot? Azt is tisztáznunk kell, hogy mit vizsgálunk? Mi volt Zalaváry módszere azokkal, akik itták a szavait? Hogyan alkotott ő, milyen módon dobta oda azokat a gondolatmorzsákat, amelyből aztán felépült egy világ?
Zoboki Gábor a 19-20. századi építészek vonulatának 12 csomópontját mutatta be előadásában. Az első ilyen csomópont, a 19. század, kiegyezés utáni időszaka. Pollack irodájában dolgozott Ybl Miklós, akinek a neoreneszánsz stílusa meghatározta a 19. század utolsó harmadát, majd amikor önállósult, Pollack fiával közösen alapította meg az építészirodáját. A harmadik stációt Hauszmann Alajos neve fémjelzi. Ő vitte tovább azt az Ybl-i tradicionális örökséget, amely egy építészeti stílusba kapaszkodva formálta meg a nagy középületeket. Viszonylag hosszú ideig tartott az Ybl-i neoreneszánszt követő neobarokk korszak. Hauszmann 42 évig volt az akkori műegyetem vezetői székében. Az ő műtermében is ott függtek a Lotz Károly által készített építészportrék Ybl-ről, Steindlről és Skalnitzky Antalról. Hauszmann Berlinben öt szemesztert hallgatott Lechner Ödönnel és Pártos Gyulával együtt. A 42 év olyan erős hatással lehetett az akkori építészoktatásra, amelytől nagyon nehéz lehetett szabadulni – mutatott rá Zoboki Gábor.
A negyedik csomópont Lechner Ödön munkássága, aki ugyanúgy a historizmussal kezdett. Németországban és Franciaországban tanult, és azt gondolta hogy azzal a világgal, amit megteremtett a motívumrendszerével, felállítja a nemzeti építészet alapelveit. Lechner nemcsak az alkotásai miatt volt rendkívül fontos, hanem az intézményesített rendszer miatt is, amit létrehozott a Magyar Építőművészek Szövetsége megalapításával, és amiből egy óriási elágazást lehet felvezetni. „Lechner mellett és után nem volt könnyűdolga egy magyar építésznek. Fel volt adva a lecke, elszakadni a múlttól és megteremteni a magyar építészet jövőjét. A Lechnert követők ezt többféle irányból folytatták. Voltak, akik a szecesszió vonalán haladtak, mint Komor Marcell és Jakab Dezső, Kőrösi Albert és Vidor Emil. Volt, aki a premodern felé fordult, mint Lajta Béla, és voltak, akik az építészet nemzeti jellegét a múltban keresték, így Kiss Martin és Lechner Jenő. Mások a népi hagyományban, például Koós Károly. Az örökség ténye felerősödött, hiszen Lechnerrel megjelent valami új, amit az őt követőknek az előzővel szembeállítható, saját feladattá emelkedett.”
A 20. századi építészet első csomópontja Komor Marcell, aki azok közé az építészek közé tartozott, akik még a régi Nagy-Magyarországon dolgoztak, így rengeteget alkottak Erdélyben. Komor szintén Hauszmann irodájában kezdett, innen ment Lechnerhez. Hű maradt utóbbi mesteréhez, ő lett a MÉSZ titkára. Életműve szépen példázza a szecesszióból a modernbe való átmenetet. Szakíróként is jelentős volt
Lajta Béla egy magányos elágazásnak tűnik, Medgyaszayhoz hasonlóan rövid alkotói lehetőségű építészről beszélünk. Az ő hatása azért fontos Zalaváry pályáján is, mert teljesen egyedi világba lépett. Megjelenik nála a modernizmus, és másfél évtized alatt a historizmustól az expresszív funkcionalizmusig jutott el. „Lajta a hiányzó láncszem Lechner és Kós között” – ahogy Gerle János fogalmazott. Ő fedezte fel a korabeli finn építészetben a népi hagyományt és a modernitás összekapcsolódását, és ezzel új utat nyitott a modern ugyanakkor a tradíciókhoz közeli formanyelv számára.
Azokat a lépéseket, amiket Lajta monumentális építészetben megtett, Kós Károly a népi építészet formáinak, térszervezésének, elemkészletének alkalmazásával a családi házak, városi lakóházak és iskolák műfajában folytatta. Ide nyúlik majd vissza a teljes magyar organikus építészeti áramlat.
Medgyaszay Istvánnal nagyon alaposan foglalkozott Zalaváry. Medgyaszay nem stílus vagy formavilágot keresett, hanem az anyagból, a szerkezetből és az épület funkcióiból indult ki – igazi avantgárd törekvés a 20. század legelején. Az új építőanyag, a vasbeton lehetőségeit kereste, ezt illesztette hozzá a népművészet díszítőmotívumait. Hitt abban, hogy az építészeti őszinteség az alaprajzból és az anyagokból kiindulva képes harmóniát teremteni, a műszaki tudományok és a művészet között, de ennek archetípusát a kalotaszegi és palóc falvak házaiban találta meg. Ez egy fontos érintkezési pont Zalaváry utolsó munkájával, a nagykanizsai színház felújításával.
Málnai Nagy Béla, aki előbb Lechner, majd Lajta irodájában dolgozott, és ő szerkesztette a Ház című folyóiratot, amelynek célja Lechner nyomán, a magyarul modern építészet népszerűsítése volt. Ez a lap mutatta be a nyilvánosságnak azt a folyamatot, amely Lechnertől indult, Kós Károlyig ért el, beleértve Lajta Béla, a néprajztudós Malonyai Dezső, a Vágó testvérek, és az ekkoriban felfedezett korabeli finn építészet munkáit. A folyóirat illusztrátora Kozma Lajos volt, és noha a folyóirat stílusa a szecesszióhoz állt közel, széles stílusban értelmezte a modern fogalmát. 1908-ban indult, egyszerre a Nyugattal, amely az irodalomban vitte véghez a modernizmus felé való nyitást. Az irodalom és az építészet kéz a kézben jártak. A neobarokktól a bauhausig mindenféle stílust kipróbált Málnai, akit kortársa be nem váltott ígéretként aposztrofált. Zalaváryval kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy ő alkalmazta először a cseh-magyar iparbank homlokzatán azt a több emeletet átfogó fém-üveg zárt erkélyt, amelynek későbbi, geometrizált változata Zalaváry Átrium Hyatt-jének homlokzatának felületét uralja, de ugyanúgy megtalálható Marosi Miklós építészetében is.
Janáky Istvánnal nagyon személyes kapcsolata volt Zalavárynak. Annak a polihisztorságnak, amit ma joggal várunk el az építészektől, annak Málnai mellett az idősebb Janáky volt az igazi megtestesítője. Kávéházakban ült, jóba volt József Attilával. Nála állt össze egy hatalmas trió, a miskolci egyetemhez keresett munkatársakat, és találta meg ezt a triászt – Jánossy, Farkasdy, Zalaváry -, akik szinte baráti viszonyban voltak mesterükkel.
„1960-ban Csontos Csaba és Dobozi Miklós beléptek a műtermembe, ettől kezdve voltam a mester, de ezt soha nem éreztem” – írta Zalaváry. Barátaim voltak, termékeny diskurzusokat folytattunk, folytatunk ma is, amikor már s saját szárnyaikon szállnak. Ahogy őket látom, egy folyam részének érzem magam, felfedezem munkáikban az elődeim munkásságát, komponálási módszereiket, arányrendszereiket – tette hozzá a mester.
Zoboki Gábor hangsúlyozta, hogy ezt a vérvonalat, családfát kellene felállítani a 20. századi építészekről is.
Fotó: www.mma.hu
