A kárpát-medencei településképre nagyon jellemző, úgynevezett fésűs beépítési mód a japán népi építészetben is fellelhető forma, erre és a két nép között még jó néhány, eddig hiányosan feltárt kapcsolódásra épít Zoboki Gábor vezető tervezőnek és alkotótársainak pavilon-koncepciója. Az erdő, a mező és a föld művelésének keserűen fáradságos, ugyanakkor bámulatosan színes és titokzatos folyamatairól a népdalok árulnak el a legtöbbet. Születés, halál, szerelem, tragédia, öröm és bánat… mind-mind benne foglaltatnak ebben a mélységesen mély értelmű, az évezredes tapasztalatok átadását szolgáló kommunikációban. Olyan információsodor ez, amelyet generációk százai írtak a sorsukkal, és – tetszik, nem tetszik – még akkor is összeköt, ha tudomást sem veszünk róla. A tervezési folyamatról a Zoboki Építésziroda design-igazgatóját, Csiszér Andrást, valamint az alapító-tulajdonost, a ZDA vezető tervezőjét, Zoboki Gábort kérdeztük.
Csiszér András.: Az általunk megismert kreatív koncepció a közös hagyományokra építve kívánta megtalálni a kapcsolatot. Ebben már körvonalazódott a „szüzsé” népzenekultúrákat átívelő univerzalitására is. Mi ezekre az alapokra építve indultunk el a tervpályázaton. Miután elnyertük a munkát, a kreatív csapattal együtt alakítottuk, tökéletesítettük tovább az alapkoncepciót. És ahogy az nálunk megszokott és természetes, az iroda nem csupán az építészeti koncepciót illetően vett részt a tervezés folyamatában. Hatékony, inspiráló közös munka volt.
Zoboki Gábor.: Kezdettől fogva vallom, hogy az alapötlet egy nagyon intuitív pillanatban jöhetett létre. Az elképzelés, hogy a magyarok egy népdalt adjanak ajándékba, ne valami kütyüt vagy hűtőmágnest, Vági Bence fejéből pattant ki. Ez a Kodály-módszer a mindennapokban. Erre épült rá végül egy nagyon kiváló vizuális és grafikai koncepció. Amikor először olvastam Bartók 1931-es tanulmányát a népdalról, akkor értettem meg, hogy a szerző nem a népdalokról, hanem a turáni nyelvek adta kulturális összefüggésekről ír. Elég megnézni az urál-altaji nyelvcsalád, vagy az összehasonlító nyelvészet által már kevésbé támogatott, de ismertebb nevén turáninak hívott nyelvcsalád térképét, és azt látjuk, hogy azon tökéletesen összeér a két nemzet. Bartók ebben a tanulmányában egyértelműen a népek testvériségét hangsúlyozza. Azt állítja, hogy a nyelv, a népviselet, a tánckultúra, a beépítési mód és a népzene mind-mind egy hálóba fogja össze az emberiséget. Mintha nem csupán kozmológiai, hanem kulturális értelemben is megtörtént volna egy ősrobbanás, és az egyetemes emberi kultúra ennek a következtében jött, jöhetett létre. Bartók itt a „Mítosz hatalmáról” beszélt. A ’30-as években bejárja Törökországot. Nem csak azért, hogy török népzenét kutasson, hanem azért is – mondja Zoboki Gábor –, hogy megértse ezt a hatalmas, gyönyörű mítoszkultúrát vagy mítoszkupolát, amely ráborul az emberiségre. Lehetséges lenne, hogy akármerre megy gyűjteni, tulajdonképpen mindenütt hasonlót fog találni? Más-más nyelven, de lényegében ugyanazok lennének az alapmítoszaink?
Mi alapvetően ezt hoztuk: ezt a ”Mítoszkupolát”. Egy racionális házat akartunk tervezni, de figyelnünk kellett a Ház efemer jellegére is – megértettük, hogy a épület inkább a tartalom és az ötlet térbeli leképeződése. Az építészeket ugyanis ritkán vonják be a koncepció létrehozásába. Esetünkben egy nagyon jól összerakott, egymást – építészt, koreográfust, grafikust, turisztikai szakértőt – inspiráló koncepció, amihez azért kellett fél év.
Octogon.: A magyar pavilon formailag a Kárpát-medencei falvak többségére jellemző ún. fésűs elrendezésű utcaképével mutat rokonságot, ahogy az épületek telepítése is a tradicionális paraszti lakó- és gazdasági épületek elhelyezkedését idézi meg. Előzetesen is volt tudomásuk arról a különös egyezésről, hogy ez a telepítésmód egy az egyben leírja a japán népi építészet faluképét is?
ZG: Fekete Ferenc építész kollégánk talált rá a japán települések elrendezésének sajátosságára, és mindannyiunkat megdöbbentett, hogy itt is van egy kapocs a két nép kultúrája között. Innentől kezdve azonban már a telek formája sem volt probléma, mert egy pillanat alatt kialakult a „ház – tiszta udvar” koncepciója a virágos előkerttel. Ritkán adódik egy építész életében ilyen „könnyű alkotás”, mert valahogy a telek és az ötlet hamar egymásra találtak, így rekordidő alatt tudtuk megtervezni a Házat. Gyakori hasonlatom Mozart. Mintha nála azt hallanád, hogy együltő helyében írta a Don Giovannit, a Figarót. Mintha csak lekottázná, ami már a fejében kész van. Egy építész nem így dolgozik. Mi iterációban vagyunk, kettőt előre, egyet hátra. És az első lépést nagyon nehéz jól eltalálni, hogy utána jól jöjjön ki a táncrend.
CsA.: Kezdetben mi is egy tömör beépítésben gondolkodtunk, beleértve ebbe a dómot is, de amikor a pályázatot beadtuk, addigra már ez a szabadon álló beépítés jelent meg az építészeti koncepcióban. Itt igazán fontos megjegyezni, hogy a kiállítók többsége dobozokat tett le a telkekre. Azt hiszem, nagy különbség, hogy mi alapvetően nem pavilont építettünk, hanem nyitott-zárt terekkel operáló látványosságot…
ZG.: …ami reményeink szerint bűvkörébe vonja a látogatót.
O.: Bonyolult az alaprajzi elrendezés, de szó se róla, a rajzok alapján is látványos az épületcsoport. Vegyük végig, milyen fő egységekből áll a magyar pavilon és melyek a lényeges specifikációik.
CsA: A ház látványában is becsábít, kíváncsivá tesz. A koncepció egy olyan útvonalra épül, aminek megvan a sajátos dinamikája, csalogat befelé. Az állomások – a mező, az éjszakai erdő, a bolyongó, az installációk stb. – felkészítenek a katarzisra, ami a dómban, a stilizált tisztáson, a csillagos ég alatt megpihenve következhet be. Utána pedig az élmények leülepedésére, elraktározódására, a lecsillapodásra is hagy időt. Persze a látogatók azért nyilván tudni fogják, hogy odabent mi fogadja őket, hiszen a közösségi média világában ez nem marad titok, de azért mégsem olyan egyszerű ez a dolog. Mert hiába tudom, hogy mi fog történni velem a hullámvasút legmeredekebb szakaszán, míg oda jutok, egy rafinált és jól felépített dramaturgia szisztematikusan előidézi a látogatóban a megtervezett katarzist. Atmoszféra kell, sűrű és csábító, hogy a látogatók valódi érzelmi kapcsolatot tudjanak kialakítani a házzal, a terekkel, a programmal. A végén pedig a zenével, minden érzelmek esszenciájával, alfájával és ómegájával találkozik, ráadásul olyan tálalásban, amilyet csak a magasművészet tud nyújtani.
A teljes cikk megtekintéséhez kattintson ide.
Szerző: Szira Péter
Fotó: Palkó György
Fotó: Octogon/ Vegel Dániel
Az Octogon különszámának megtekintéséhez kattintson 