Noha mostanában a nemrég átadott Nemzeti Táncszínház a legtöbbet tárgyalt Zoboki-épület, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott előadásában az építész elsősorban az ázsiai munkáiról és az építészek felelősségéről is beszélt. Többek között azt is megtudtuk, hogy irodájával majdnem terveztek egy Müpát Szibériába.
Zoboki Gábor családias gesztussal indította előadását: a 21 éve működő irodájának tablójával kezdett és arról mesélt, hogy a csapat léte, hangulata mennyire meghatározó számára. Megjegyezte, hogy folyamatosan tanulnak, mert amikor például egy kuturális intézményről átváltanak egy egészségügyire, alapvetően új kihívásokkal találkoznak. Miután sok kulturális épületet terveztek, megmutatja, hogyan csinálják ezt Keleten. Azt mondta, egy ilyen épület számos funkciót képes kiszolgálni és „a mi felelősségünk bebizonyítani a döntéshozóknak, hogy ehhez nem kell négy-öt épületet megépítenünk.”
Kalandos körülmények közt majdnem tervezett egy Müpát Szibériában, amiből épület ugyan nem, ám később egy szentpétervári megbízás lett. Az ottani élénk kulturális életbe nem volt egyszerű beilleszteni egy új koncerttermet, de a kihívásokkal átszőtt munkából sokat tanultak, ahogy utána egy kínai megbízásból is.
Ahogy fogalmazott, Kína „nem egy bevehetetlen birodalom” ma az építésztársadalomnak, de nem a bombasztikus tervek, hanem a szakmai tudás izgatja őket. „Amit Kodály Zoltántól és Ybl Miklóstól tanultunk, azzal itt tökéletesen tudtunk kufárkodni.”
2008-ban a 18 milliós Sencsenből 40 fős delegáció érkezett Budapestre, mert a Müpához hasonló kulturális központot szerettek volna építeni. Nem akartak angolszász tervezőket, az egyeztetés idején Zoboki rengeteget utazott, hogy megismerje a helyi körülményeket. Kína sok mindenben nagyon más, elsősorban a léptékekben. Sencsenben ötmillió gyerek él, közülük kétmillió tanul zongorázni. A helyi vezetés nem ötezer fős nagytermet kért, hanem háromszáz fős bábszínházat. A tervezés és az építkezés még abban az évben elkezdődött, és 2014-ben átadták az épületet, amelynél Zobokiéknak még arra is figyelniük kellett, hogy a kínai opera sokkal rövidebb lecsengései ugyanúgy megszólaljanak, mint egy Strauss-mű.
Sir Simon Rattle brit karmester azt mondta egy turné után, hogy ebben a teremben érezte legjobban magát az egész idő alatt. „Ilyenkor otthon a kispárna elég puha” – jegyezte meg Zoboki.
„Mindent, amit nem tudsz meg Keleten, tanuld meg Nyugaton – mondják a helyiek, de vigyázat, ez most visszafordul” – figyelmeztetett Zoboki. Az előadása végén beszélt még a vietnámi Saigonban tervezett kultúrközpontról, a Nemzeti Táncszínházról, végül az Operaház felújításáról, és az azzal járó különleges kihívásokról.
Fotó: Zang Chao
