Kulturális és közösségi tér, ipari műemlékben

Az építőipari nívódíjat nyert Nemzeti Táncszínház épületét mutatták be a Duna TV innovációs és technológiai magazinműsorában.

Világhírű találmányok hajdani központjában, egy régi ipari épületben lelt új otthonra a magyar táncművészet. A fénykorát a 19-20 század fordulóján élő egykori Ganz-gyár nemcsak a magyar ipar jelképe, hanem a világnak elképesztő kreatív erőt adó, nagy magyar tudósgeneráció bölcsője is volt. Az új Nemzeti Táncszínháznak otthont adó gyárcsarnokban a 19. század második felében nemzetközi hírű mérnökök és tudósok alkottak, és olyan meghatározó találmányok születtek itt, mint a transzformátor vagy a dinamó. Az új házban így találkozik a tudomány és a kultúra, és kapnak játszóhelyet – a hely szellemében – a kísérletező műfajok, a rendkívül gazdag folklórra épülő néptánc, a kortárs tánc vagy a klasszikus balettprodukciók. Az épület ugyanakkor nemcsak kulturális és művészeti tér, hanem találkozási pont és közösségi hely is.

Az új színházépület tervezésekor az építészek célja kettős volt: egyrészt kiemelni a meglévő ipari műemléképület erényeit, másrészt úgy alakítani át a teret, hogy az megfeleljen a táncszakma szerteágazó jelenlegi és akár a jövőbeli igényeinek is. A zárt ipari csarnokot egy olyan új, épületrésszel és főhomlokzattal egészítették ki, amely kapcsolatot teremt a parkkal, nyitott és hívogató. Az átlátható előcsarnok egyszerre része a parknak és színháznak is: nemcsak a látogatók fogadását szolgálja, hanem olyan élő közösségi és kulturális tér, ahol egyszerre van jelen a művészet, a találkozás és a kikapcsolódás. A park látogatói számára nyitott, kávézót is magában foglaló előtérben lehetőség van kisebb táncprodukciók bemutatására is – a padozat színházként, a lépcső pedig nézőtérként is használható.

A Novum TV műsorában megszólalnak a Nemzeti Táncszínház vezető tervezői – Orlovits Balázs, Lente András és Zoboki Gábor –, valamint az épületet használó művészek is.

A műsor készítői:

szerkesztő: Sályi András

operatőr: Bujdosó Balázs

vágó: Juhász Gábor

főszerkesztő: Szatory Tibor

Borítókép: Hlinka Zsolt