Egy műemléképület, így a Magyar Állami Operaház rekonstrukciója során nagyon fontos szempont, hogyan lehet úgy építeni a modern technológiára, hogy eközben az épület eredeti karaktere megmaradjon?
Ma már virtuóz tervezőprogramok teszik lehetővé, hogy a felújítást végző szakemberek ne csak két dimenzióban, alaprajzokon, metszeteken és homlokzatokon dolgozzanak, hanem számítógépes technológiával, három dimenzióban kövessék végig a teljes tervezést és kivitelezést. A szimulációs programokkal minden gépészeti és elektromos rendszer útját, sőt még a világítástechnológia legkisebb változtatásait is követni tudják. Így minden csillárnak, falikarnak a fényerejét és a fényforrások számát is folyamatosan módosítani tudják, ezáltal az épület teljes belsőépítészeti hangulatának alakulása könnyedén nyomon követhető a tervezés során.
A tervezést megelőzően az operaház auditóriumát nagy felbontású lézerszkennerrel mérték fel, amellyel nem csupán az alapgeometriáját vették le az épületnek, hanem milliméterre pontosan meghatározták a felépítését, hogy a tervezők minél pontosabb adatokkal dolgozhassanak. Ezt a módszert eredetileg a NASA fejlesztette ki, hogy a Földről is pontosan fel tudják mérni a Mars geometriáját. A technológia később a szakági tervezők munkájába is beépült, akik az így kapott eredményeket a saját tervező szoftvereikben is tudják használni. Az auditórium felmérése során a legnagyobb kihívást a megfelelő felbontás meghatározása jelentette, a gazdag díszítés miatt ugyanis a folyamat tízszer annyi időbe telt, mint egy irodaház esetében.
Ahhoz, hogy az 1884-ben átadott ház újra eredeti pompájában tündökölhessen a felújítást követően, a restaurálás különböző részterületeit felügyelő szakembereknek szorosan együtt kell működniük. Nem volt ez másképp az auditórium kupoláját díszítő és a maga nemében egyedülálló Lotz-freskó felállványozásánál sem. Kevés olyan 19. századi operaház létezik, amelyben ilyen magas minőségű képzőművészeti emlék takarja a kupolát, és veszi körül az egész tér illuminációját adó csillárt. Lotz Károly híres alkotása, a Zene apoteózisa Apollónak állít emléket, aki lantján muzsikál a 12 olümposzi istennek, démonoknak, nimfáknak és múzsáknak. A freskón saját arcképét Zeuszban, lányát, Karolint pedig Aphroditében örökítette meg.
A ház felújítása során a szekkó restaurálására is sor kerül, amihez egy komoly állványzat körültekintő felépítésére volt szükség. Az építése során kiemelt fontosságú volt megvédeni a nagycsillárt a felette zajló felújítási munkálatoktól. Ezzel egy időben magának a csillárnak a felújítását is el kell végezni, hogy a következő 40 évben is legszebb pompájában tündökölhessen. Az állványzat egy évig lesz az auditóriumban, majd a felújított felületeket megóvva kell elbontani, hogy átadhassák a területet a végső padló kialakításához és a székek beépítéséhez.
Az Operaláz 25. részéből mindemellett az is kiderül, hogy miért alakult ki a 19. század során az auditórium klasszikus patkó formája, szokott-e magyar operát hallgatni a magyar operajátszással erős kapcsolatot ápoló Janos Kaufman, illetve, hogy mire törekedtek a ZDA építészei a világ egy másik pontjára tervezett operaház tervezésénél.
Operaláz – Az Operaház titkai és újjászületése c. műsorról
Zoboki Gábor építész kalauzolásában az Operaház titkaiba és újjászületésébe pillanthatnak be a nézők a magyar televízió új, 2019 októberében indult építészeti magazinműsorában. Az Operaházat, Magyarország kiemelt kulturális épületét az eredeti – Ybl Miklós tervei szerint 1884-ben hátrahagyott –, korhű állapotának megfelelően állítják helyre. Az épületbe a legmodernebb színház-technológiai, akusztikai megoldásokat építik, így a felújítást követően a közönség egy nemzetközi szinten is kimagasló színvonalú, 21. századi kulturális intézményt vehet birtokba. A budapesti Operaház építészeti és kultúrtörténeti értékeit is megismerhetik az érdeklődők a havonta jelentkező sorozatból.
