A 6950 négyzetméteres új Nemzeti Táncszínházat a Millenáris Park E épületében, a volt GANZ művek – a kétezres évektől stúdióként működő – egykori ipari épületéből alakították ki.
Az épület színházhoz méltó új főhomlokzatot és előcsarnokot kapott, a tánc szerelmeseit két színházterem és kamaraterem várja, a táncosok professzionális felkészülését két próbaterem, hangstúdió és számos kiszolgáló helyiség szolgálja. A Nemzeti Táncszínház új épülete ZDA – Zoboki Építésziroda (Zoboki Gábor, Orlovits Balázs és Lente András vezető tervezők) tervei alapján készült el, a kivitelezési munkákat a ZÁÉV Építőipari Zrt. végezte.
A tervezők célja kettős volt: egyrészt kiemelni a meglévő ipari műemléképület erényeit, másrészt úgy alakítani át a teret, hogy az megfeleljen a táncszakma szerteágazó jelenlegi és akár a jövőbeli igényeinek is. Az épület új, átlátható előcsarnoka nemcsak a látogatók fogadását szolgálja, hanem intenzív kapcsolatot teremt a parkkal is. A Millenáris látogatói számára nyitott, kávézót is magában foglaló előtérben lehetőség van kisebb táncprodukciók bemutatására is – a padozat színházként, a lépcső pedig nézőtérként is használható.
Az egybefüggő, pillérek nélküli előcsarnok felett kapott helyet a térben „lebegő” új kisterem. A különleges mérnöki megoldásnak köszönhetően a terem csonka kúpként lóg be az előcsarnok fölé: a termet tartó 1500 tonnás vasbeton szerkezethez közel 200 tonna betonacélt építettek be, a tartók geometriáját finoman lekövető fa-álmennyezet pedig 13 ezer darab faelem felhasználásával készült. A jövőben befogadó színházként működtethető 120 fős kisterem kialakításánál a tervezők olyan egységes tér létrehozására törekedtek, ahol a közönség szinte az előadás fizikai részesének érezheti magát. A nézőtéren Peter Zec és Otl Aicher által alapított Red Dot Design-díjas székein foglalhatnak helyet a látogatók.
Az épület központi eleme a korábbi stúdiótérből multifunkciós színházi térré alakított, 368 fős nagyterem. A korszerű színháztechnikával felszerelt játszótér a táncszakma széles repertoárjának, jelenlegi és jövőbeli igényeinek megfelelően alakítható át, de a sokféle funkciónak köszönhetően akár egyéb rendezvények – koncert, gálavacsora stb. – is megtarthatók benne. Ezt szolgálja a nézőtér szétbontható, mobil, oldalra kitolható székrendszere is.
Az épületben két nagyméretű próbaterem is található, amelyből az egyik mobil falakkal tovább is osztható. A balett-terembe a 21. század minden igényét kielégítő, modern függesztő rendszert építettek be, amely akár hat táncos dinamikus terhelését is képes biztosítani. A kamaraterem pedig színházi nevelési, gyermek és ifjúsági illetve rekreációs programoknak ad majd helyet. Az épületben helyet kapott még egy hangstúdió is, amely a táncprodukciók művészi lehetőségeit bővíti.
A Millenáris Parkban most átadott új intézmény nemcsak a magyar táncszakma számára jelent mérföldkövet, hanem Budapest kulturális életében is kiemelt jelentőségű beruházásnak tekinthető. A minden igényt kielégítő új Nemzeti Táncszínház modern befogadó otthona lesz a teljes hazai és nemzetközi táncművészetnek.