zda logo png

Megosztott második díjat kapott egy magyar építészeti terv Kínában

A ZDA a tervpályázat döntőjében többek között Zaha Hadid irodájával, valamint a végső győztes New York-i Ennead Architects-szel volt versenyben.

A 19 milliós kínai metropolisz, Sencsen Futian negyedének új, világszínvonalú előadóművészeti központjának megtervezésére tavaly júliusban írták ki nemzetközi tervpályázatot.

A döntőben többek között Zaha Hadid irodájával, valamint a végső győztes New York-i Ennead Architects-szel volt versenyben. A ZDA koncepcióját kiemelkedőnek találta a nemzetközi sztárépítészekből álló zsűri, kiemelve a tervezett épület funkcionális kidolgozottságát és egyedi színháztechnológiai megoldásait.

A magyar tervet, illetve annak részleteit az épület megépítése során is felhasználhatják majd.

A ZDA építész iroda célja egy olyan kulturális középület létrehozása volt, amely egyszerre az előadóművészetek otthona, nyitott közösségi tér és kulturális bevásárlóközpont.

Egy olyan ház, amelyben élet van, de egyben városi jelkép is. Az épület formája a kínai mitológia ősi hegyeit-sziklaszirtjeit idézi, az ég felé törekszik, mint egy friss hajtás, összekötve a múltat a jövővel.

A teljes cikk az alábbi linken érhető el: