Albertfalva Dél-Budapest egyik legerősebben fejlődő Duna-parti területe. A ZDA tervezői a 77 hektáros terület vizsgálatával városrendezési koncepciótervet készítettek a meglévő infrastruktúra bővítésével, az ingatlanfejlesztés kereteinek meghatározásával és a vegyes funkciójú városrész 2020-25-re szóló jövőképével.
A Dél-Budán, Albertfalva és Budafok határán lévő telkek olyan városépítészeti jelentőségű területen helyezkednek el, amely alkalmas arra, hogy a Kelenföldi Pályaudvar mellett külső városközponttá váljon.
A tanulmány arra kereste a választ, hogy az új Duna parti városi együttes és a Csepel-sziget között hogyan hozható létre olyan valóságos infrastrukturális kapcsolat, mely szimbolikus értékkel is bír. A Duna fölött átívelő hétemeletes lakóhíd egyrészt példát mutat a városi ingatlanfejlesztések új fajtájára, a köz- és privát szféra együttműködésére, másrészt javaslatot tesz Budapest új „landmark”-jára.
Ez a hosszútávú városépítészeti vízió kijelölheti a terület távolabbi fejlődésének irányát. Az építészeti koncepciót alapvetően az határozta meg, hogy az elsőként megvalósuló 110 000 m2-es beruházás önálló egységet képezzen, amely előrevetíti azt az építészeti minőséget, amely a területen hosszú távon kialakulhat, ugyanakkor a későbbiekben egy átfogóbb városépítészeti koncepció részévé tud válni.
A helyszín 1:2000-es léptékű városmodelljén vizsgálták a terület morfológiáját, domborzati viszonyait. A terephez igazodó épületegyüttessel a völgy északi térfalát kívánták megteremteni. A területen magasház, illetve távlatilag toronyház elhelyezését tervezték, mivel ez az egyetlen olyan építészeti megoldás, mely akár alacsonyabb költségvetésű ingatlanfejlesztési koncepció esetén is nagyobb presztizst hoz létre.
A tervezési területet a Szerémi út két részre vágja, az út jobb oldalán három torony lett elhelyezve, a baloldali telken egy, a jelenlegi benzinkút helyén pedig középmagas házak lettek tervezve. A telkeket a 2. emeleten átfutó gyalogoshíd kapcsolja össze. A tömegek a Szerémi út felé emelkednek, hangsúlyozva a terület kapu jellegét. Hosszú távon az 55 m magas torony helyett akár toronyház építése is elképzelhető.
Az épületek külső térhatárolásához előre gyártott beton homlokzatburkolati rendszer került kidolgozásra, mely egyrészt segíti a gyors építést, másrészt lehetőséget teremt a flexilbilis tömeg- és homlokzatformálásra.