Mindent otthonossá lehet tenni, mert az otthonosság a pszichénkben zajlik

Elfelejtettünk lakást tervezni, a második világháború után eltűnt egy tradíció, azóta konzumházakat csinálunk” – mondta Zoboki Gábor a Duna TV Ridikül című műsorában. Az építész szerint az építészeti kultúránkból leginkább a programalkotás hiányzik, azaz, annak kitalálása, hogy milyen otthonban szeretnénk élni. Azok a terek az otthonosak, amelyekben mi magunk teremtjük meg a saját környezetünket, ehhez viszont idő kell. Aki gyorsan akar otthont magának, az csak egy „kapszulát” kap, amiben soha nem érzi majd igazán otthon magát. Az otthont tervező építész feladata ezért az, hogy minél többet megtudjon arról, akinek házat tervez, és felszabadítsa az építtető kreativitását. A tervező azonban csak a receptet tudja, a megoldást – hogy milyen otthont szeretnénk – magunknak kell megtalálni.

Az építészi hivatás egyfajta polihisztor léttel is jár: az építésznek bele kell ásnia magát más szakmákba és mindent megtudni arról, akinek házat tervez. Ugyanakkor az építész nem érez rá olyan dolgokra, amiről nem tud – ezért is kérem, hogy az első éjszakát én tölthessem el a házban, amit terveztem – mondta Zoboki Gábor. Az építész szerint ezért minden embernek rá kell éreznie a lelkére, arra, hogy milyen otthont akar és neki kell kialakítania azt.

Minden épületben, amiben élünk, tulajdonképpen egy építésszel van viszonyunk – rengeteg gondolat, szellemi termék benne van. Amikor belépünk egy térbe, ezek egyszerre „támadnak”, de az akklimatizálódáshoz idő kell: a térhez való alkalmazkodáshoz 15 perc; a látáshoz, amíg megszokunk egy fényerőt, fél óra; a halláshoz egy óra. Lassan áll át az agyunk bizonyos környezeti dolgokra.

Ezekkel a szempontokkal mind tisztában kell lenni, amikor lakástervezésbe kezdünk – hangsúlyozta a szakember. Olyan sokféle dologra kell egy ilyen intim környezet létrehozásánál figyelni, hogy attól tartok, az építészek sokszor inkább, saját elképzelésüket valósítják meg. Egy lakást berendezni is csak akkor tud egy építész, ha nagyon-nagyon jó kapcsolatban van az építtetővel. Ezért én például barátnak egyáltalán nem tervezek, mert esetleg ráerőltetném a saját gondolataimat – emelte ki Zoboki Gábor.

Mit jelent az otthonosság?

Azok a terek otthonosak, amelyekben az ember saját maga teremti meg a környezetét. Ez hosszú idő, ehhez évek kellenek. A high-tech elmúlt, most a high-touch időszaka van: szeretjük, ha keverednek a kultúrák, ha nem letisztult minden. Azok a jó otthonok, ahol van egy kellemes sarok, ahol le tudunk ülni, ahol mindenki megtalálja az intim terét a lakásban, függetlenül attól, hogy mekkorák a terek.

A finom részletek fontosságára jó példa az akusztika. Mérések igazolták, hogy az emberek az akusztikáról alkotott véleményük 50 százalékát egyéb pszichológiai okokból határozzák meg: kivel vannak ott a koncerten, meleg van-e, milyen parfümöt használtak, stb., végül pedig az akusztikát kritizálják. Tény tehát, hogy nagyon kell figyelni az ilyen apró részletekre, ahhoz, hogy az ember úgy érezze magát, otthon van.

Van egy materiális, egy érzelmi és egy spirituális lényünk, az otthonunknak mind a hármat hoznia kell. Materiális például a belmagasság, az, hogy jó legyen egy tér elrendezése. Érzelmi, hogy szeressem a lakás színeit, jó hangulat legyen, jól szelőzzön, jó legyen a panoráma. A spirituális részét pedig az jelenti, hogy milyen tárgyak vannak a lakásban és ezekhez milyen módon kötődöm. Egy régi tárgyat is nagyon lehet szeretni, mert hozza a több száz éves tulajdonosának az energiáit.

A konyha nem való a nappaliba

Nem tudunk lakást tervezni, hiányzik a kultúránkból. Eltűnt a második világháború után egy tradíció, rengeteg konzumházat csináltunk. Rendszerváltás után is gyártottunk Budapest körül egy övsömört lakóépületekből, most gyártjuk a második hullámot: kis középfolyosós, konyha a nappaliban, a rántotta a tévén készül típusú lakásokat.

A konyha ugyanis egy üzem. Az még rendben van, hogy van egy tálaló része, amit az étkezővel egybe nyitunk, de az nem normális, hogy a konyha a lakóterekkel, hálóterekkel legyen egyben. Sok függ attól, hogyan élünk.  Van, aki nem főz otthon, és megteheti, hogy jobban összenyitja a tereket, míg másoknál a konyha és az étkező az otthon szíve – ezt például fel kell mérni a tervezés során. Az építésznek együtt kell élnie a megrendelővel, programot kell alkotni.

A magyar építészeti kultúrából leginkább a programalkotás hiányzik: annak kitalálása, hogy mit akarunk csinálni? Az építész ugyan tud egy csomó receptet, de az nem a megoldás. A megoldást annak kell megtalálnia, aki az otthont akarja, erre pedig időt kell szánni. Aki gyorsan akar otthont magának, az egy kapszulát fog kapni, amiben soha nem fogja otthon érezni magát.

Tehát a személyesség, a saját gondolataink, kreativitásunk megélése a legfontosabb a mai otthonban.  A tárgyakkal lehet ezen segítni, de amit mi találtunk ki – és amire még az építész is azt mondta, hogy ez jó ötlet – az teszi az otthont igazán otthonná. Az építésznek csak példát kell állítani, és el kell mondania, hogy ő hogy gondolja.

https://www.mediaklikk.hu/video/ridikul-otthonos-tereink/

Fotókon a Lóvasút legszebb szerkezetei

A régóta parlagon heverő gyönyörű műemlék körüli pezsgést a ZDA Zoboki Építésziroda 2011-ben készített, az épület lehetséges hasznosítását bemutató tanulmányterve indította el. Végül az iroda tervei alapján 2016 decemberében indult el az épület teljes műemléki felújítása, a pinceszint beépítése és egy új épületrész kialakítása a meglévő műemléki épület mögött. A tervezés során az épület minden meglévő szerkezeti és díszítő elemét felmérték az utolsó kis részletig, majd kivitelezési szakaszban minden darabot egyenként vizsgáltak meg. Amelyik állapota engedte, restaurálás, konzerválás után visszakerült eredeti helyére. Amelyik olyan mértékig károsodott, hogy már nem volt megmenthető, ahelyett azonos anyagból, azonos formában legyártva készült egy másolat. Az épület gyönyörűen megmunkált részeinek – kő járófelületek, a tető oromzatok gazdagon cizellált famunkái, díszesen faragott fa és kovácsoltvas korlátok – nagy része még ma is megvan, őrizve a 19. század végi kézművesipar hagyományait. A műemléki rekonstrukció alapja ezek bemutatása az egyes díszítőelemek felújításával.

Látványos építészeti megoldások

Az épület leglátványosabb része, a két pavilon közti hajdani perontér és tetőszerkezete, amely a múlt század 20-as majd 40-es éveiben történt utólagos beépítés miatt teljesen „elveszett” – mondta el Zoboki Gábor. A ZDA-Zoboki Építésziroda vezetője kiemelte, az egykori utasvárót a régi fényképek alapos tanulmányozásával és korabeli hasonló épületek szerkezeteinek elemzésével rekonstruálták. A korábban oldalról nyitott várakozó csarnokot a tervezők hatalmas üvegfalakkal zárták le, így két legyet is ütöttek egy csapásra: egyrészt a hajdani tér újra átélhetővé vált, másrészt az épület egyben látványos, használható belső teret is nyert. Az új tetőszerkezet egyedi mérnöki konstrukció, a megmaradt fedélszéket elemeire kellett szétszedni, majd alapos vizsgálat után újították fel a teljes szerkezetet – hangsúlyozta Zoboki Gábor.  

A perontér új tetőszerkezete egyedi mérnöki konstrukció

Az épület gyönyörű kovácsoltvas korlátjának néhány éve lába kelt, de ennek pótlását a részletes felmérések alapján szerencsére meg tudták oldani, így eredeti szépségében csodálható meg ez is. A jövőben vendéglátóhelynek is otthon adó kivételes szépségű épület nemcsak a budai hegyek kirándulóinak lehet népszerű célpontja, hanem kulturális programokat kínáló kiállítótérként is szolgál majd. A Hegyvidék Önkormányzat Helytörténeti Gyűjteményének központja lesz, amely rendszeres programokat tart a helyi iskoláknak, egyesületeknek.

A Lóvasútról

A Lóvasút épülete a 19. század második felének eklektikus építészetébe illeszkedő, a Hegyvidék építészetét formáló „svájci villa”-típusú építészet markáns jegyeit hordozó ipari épület, különleges műszaki megoldásokkal.

A budai hegyvidék a dualizmus-kori Pest és Buda polgárainak kedvenc kiránduló és szórakozó helye volt. Egyre-másra épültek ezen a környéken a majorságok, vendéglők, fogadók. 1867-ben egy vállalkozás alakult a Lánchíd budai hídfője és a Zugliget közötti lóvasút közlekedés építésére és működtetésére, majd az első járat 1868 közepén indult. A levéltárakban fellelt anyagok szerint ekkor még egy kisebb, faszerkezetű indóház állt a mostani helyén. A vonalat a Millennium évében, 1896-ban villamosították, az ebből az időből származó fényképek alapján ekkor már állt a most látható épület. Néhány év múlva azonban komoly tragédia árnyékolta be az egykor sikeres vállalkozást: 1900-ban súlyos baleset történt, egy elszabadult szerelvény megindult a lejtőn, és a Virányosi út tájékán kisiklott, négy ember halálát okozva. A baleset után úgy döntöttek, hogy a villamos végállomását a lejtős területről át kell helyezni. 1903-ra alakították ki a Libegőnél az új végállomást, így a Zugligeti úti egykori végállomás köztes megállóvá minősült. Értelmét vesztette a nagy utasváró és az üzemi épület is. Húsz évvel később az épületet peron felőli oldalát befalazták, és a BESZKÁRT dolgozóinak alakítottak ki benne szálláshelyeket. Csak egy kis helyiség szolgálta tovább váróteremként a villamos közlekedést. 

Szinte csak kocsmaként nem szolgált a Lóvasút 150 év alatt

Az épület számos különböző funkciót töltött be közel 150 éves története során, lóvasút- és villamosmegállóként, postaként, távírdaként és szolgálati lakásként is szolgált. Az elmúlt több mint 25 évben lakatlan volt az épület – leginkább hajléktalanok időszakos szállásaként szolgált –, a házhoz a 70-es évek óta nem nyúltak, bizonyos részeihez talán a II. világháború vége óta sem. Tönkrement a tető, áztak a falak és néhány éve lába kélt a főbejárati pavilon gyönyörű díszkorlátjának is.

A zengő terek építészete

Hány légköbméter kell egy jó hangversenyteremhez? Miért lesz egy zengő tér cipősdoboz, vagy éppen szőlőskert alakú?  Hogyan változtatható az akusztikai környezet az oldalfalak és az ajtók nyitásával, vagy zárásával? Milyen megoldással lehet egy tér egyszerre hangversenyterem, operaház, balettszínház, konferenciahelyszín vagy éppen katedrális?

Zoboki Gábor a Pécsi Tudományegyetemen tartott előadásában öt kulturális épület – a budapesti Müpa, a sencseni Nanshan Kulturális Központ, a szentpétervári Művészetek Palotája, a szurguti kulturális központ és a pécsi koncertközpont – tervein keresztül vezette be a hallgatókat a zengő terek tervezésének kulisszatitkaiba.