Archívum: ZDA munkák

Magyar Állami Operaház felújítása

Az 1884. szeptember 24-én megnyílt Operaház reneszánsz épülete, a magyar eklektikus építészet remekműve, európai rangú műemléképület.

A 19. század legmodernebb technológiájának alkalmazása révén az Operaház irigylésre méltó hírnevet szerzett magának, mint Európa egyik legjobbja. Az Operaház közönségforgalmi helyiségei tágasak, elegánsak és pazarok, tükrözve a korabeli mecénások magas elvárásait. A patkó alakú, háromemeletes nézőtér mennyezetét a Lotz- freskó díszíti mely teljes restauráláson esett át ez követően került vissza eredeti helyére a gyönyörű bronzból készült nagycsillár

Az Operaházat korábban 1982-ben újították fel. A színpadon és magában az épületben használt technika 35 év elteltével nagyrészt elavulttá vált, és az épület teljes felújításra szorult. Az épület minden elemét megvizsgálták és dokumentálták pontfelhő és más digitális technikák segítségével, hogy segítsék a felújítás tervezését. A felújítási munkálatok során a ZDA több száz szakértővel, mérnökkel, művésszel és restaurátorral működött együtt az elmúlt évtized egyik legnagyobb kihívást jelentő projektjében Magyarországon. A felújítási folyamat mostanra a befejezésre került, az épületet 2022 március 15.- én adták át.

Világszínvonalú akusztika
A nézőtér akusztikája kulcsfontosságú szempont volt a felújítás során. A cél az volt, hogy az eredeti építész által tervezett, kivételesen magas színvonalú színházépület eredeti akusztikai tulajdonságait visszaállítsák, ötvözve az akkori legjobb gyakorlatokat a legújabb, 21. századi technológiával. Számos változtatást hajtottak végre az általános hangzásélmény javítása érdekében, beleértve a zenekari árok visszaalakítását visszhangkamrává. A nézőtér 1289 férőhelyes befogadóképessége az eredeti 1035 férőhelyesre csökken, és az 1950-es években beépített keskeny moziszékeket kényelmes fotelekre cserélik.

Mind a belső, mind a külső terek bonyolult részleteit csak a legjobb restaurátor szakemberek munkájával lehetett visszaadni. Ezzel megőrizve , hogy a Magyar Állami Operaház régi fénye megmaradjon, és megújult pompájában ismét tündököljön.

Recsk a magyarországi kommunista diktatúra egyik legsötétebb színtere. A szemek elől a Mátra mélyére eldugott titkos kényszermunkatábor történetéről irodalmi igényességű visszaemlékezések, könyvek, filmek születtek, számos képzőművészeti alkotás ihletforrása volt az elmúlt évtizedekben. Miközben a nemzeti emlékezetben fontos szerepet tölt be a magyar „Gulág”, az emlékhely eddig nem nőtt fel Recsk történelmi, emlékezetpolitikai jelentőségéhez. A nemzeti emlékpark ezt a hiátust szeretné betölteni, méltó módon emlékezni és emlékeztetni.

Alapvetések – a táji karakter és a történelmi mag megőrzése

Az emlékpark építészeti koncepciójának egyik kiindulópontja az volt, hogy a helyszín maga is szimbólummá váljon, és ekként emlékeztessen a több mint 1800 embertelen körülmények között fogvatartott rab kálváriájára, felfejtse a kommunista diktatúra valós arcát, és épületeivel történelmi utazásra hívva tegye átélhetővé az emlékezést a látogató számára.

Az építészeti koncepció alapvetése, hogy a tábor történelmi magját és vele együtt a sajátos táji karaktert a legteljesebben meg kell őrizni. Jelenlegi területére a történelmi hűség és kegyeleti okok miatt sem kerülhet olyan épület, mely nem közvetlenül az átéléshez, emlékezéshez kapcsolódik. A múlt és a jelen közötti kapcsolatot egyfelől az elmúlt 70 évben  érdemben alig változott táji környezet, másrészt a rabok barakkjai jelentik. A természet az eltelt idő alatt elkezdte visszahódítani a helyszínt, finom réteget adva a múlthoz lehetővé téve ezzel az egykori tábor, mint kegyeleti hely megrázó, ugyanakkor szakrális átélését. A barakkokat, 1953-ban – hogy a titkot megőrizzék – a földdel tettek egyenlővé, így korábbi állapotukra néhány fennmaradt légi fotóból, és a rabok elmondásaiból lehet csak következtetni. A fentiek miatt míg tájépítészeti elemekkel az emlékpark bejárási útvonala tovább erősíthető, addig építményt a kijelölt tervezési határvonalon belül – a barakkok visszaépítésén kívül – nem szabad elhelyezni.

Az építészeti koncepció hét, tájépítészi elemekkel és épületekkel megfogalmazott stáción nyugszik, melyeket végigjárva átélhető lesz a történelmi hely jelentősége.

Tovább élő emlékek – a meglévő állapot koncepcióba integrálása

A koncepció nagy hangsúlyt fektet az emlékhely jelenlegi, meglévő elemeinek integrálására. Az emlékhelyhez vezető fákkal szegélyezett erdei út a megújuló emlékpark egyik legmeghatározóbb téri eleme, a területtel való átlényegülés, a megérkezés-belehelyezkedés terepe, a látogatói útvonal szerves része lesz a jövőben.

Mivel a meglévő két emlékmű is hozzátartozik a tábor történelméhez, ezért továbbra is az emlékezés részét képezik majd. Új, méltó helyükön állva erősítik a látogatói útvonal dramaturgiáját. Ugyanígy, az egykori víztározó tavak, melyek mára a tábor meghatározó vizuális elemeivé váltak, a koncepció szerves részét képezik. A partszakaszok kitisztítása mellett sétány köti össze őket a látogatói útvonallal, ezzel is erősítve az emlékhelyhez kötődésüket. 

Az egykori parancsnoki épület jelenlegi funkciója ugyanakkor megszűnik, de maga az épület megmarad. Homlokzatai sűrű növényzettel lesznek befuttatva, az épület használaton kívül, a természet által birtokba véve, mementóként válik az építészeti és tájépítészeti koncepció részévé. A jelenleginél jobb adottságú méltóbb környezetben, az emlékpark több helyszínén kialakított szakrális terekben helyezik el a kápolna (egykori trafóház) funkcióját, míg a jelenlegi épületet visszabontják.

A Csákánykői kőbánya, az egykori kényszermunka helyszíne, jelenleg is üzemel. Így maga a bánya nem lehet a látogatói útvonal és az építészeti koncepciónk része, viszont a táborból oda vezető útvonal igen. Ennek feloldására a koncepció absztrakt eszközöket alkalmaz, így integrálva az emlékezés eme fontos helyszínét is a megújuló emlékparkba.

Az emlékezés stációi

A megújuló emlékpark hét stáción keresztül vezeti végig a látogatót és teszi átélhetővé az emlékezést. Ez a hét állomás a megérkezés, az utópia, a bűn, az eszmélés, a szökés, az elcsendesülés és a szintézis fogalmai köré szerveződik. A stációk közötti utak, ösvények vonalvezetése anyaghasználata tudatosan komponált rendszer, segíti a dramaturgiát. Az állomások közötti úton élesek az irányváltások, az utakat impozáns architektúrájú burkolt felületek és a töredezett, rögös felületek közötti átmenetek jellemzik. A tervezők fontos célja volt, hogy az emlékpark épített elemeinek formai alakítása, vizuális üzenete konzekvens legyen a nem látható mögöttes, filozófiai tartalommal.

1. Megérkezés

Az emlékparkba Csákánykő kőbányája felé vezető út melletti erdei úton keresztül érkezik meg a látogató. A fogadótér egy erdei tisztás ahonnan felsejlik a fogadóépület és a kiállítás épülete. A tér fókuszpontja, egyben a főbejárati tengely kezdete a Recski Nemzeti Emlékpark áthelyezett emlékműve. Előterében megemlékezések céljára alkalmas burkolt felülettel.

A Fogadóépület barakk szerű megjelenésével, kortárs anyagválasztásával és térstruktúrájával hangolja rá a látogatót a hely történetére. A barakkok paramétereivel megegyező archetipikus házforma, homlokzatán egyenes záródású, falfülke-szerű nyílásokkal, melyeknek szigorú osztása katonai rendet kölcsönöz az épületnek. Anyaga az építés mai eszközrendszerén belül a táborbéli anyagok logikáját követi. Monolit vasbeton falazattal, nyitott fedélszékkel / koporsófödémmel. A látogatókat kiszolgáló fogadóépületből alacsony kerítésfal menti sétány vezet a főbejáratig.

2. Utópia

Az  emlékpark főbejáratától folyamatosan süllyedő téren át jut a látogató a Kiállítás épületének bejáratához. A sziklaszerű épület utal az elítéltek kőbányában végzett embertelen munkájára. Monolit vasbeton szerkezetű, csillogó kőszerű formája messziről vonzza a tekintetet. Később, az emlékparkban sétálva több nézőpontból érzékelhető nehézkedése. Az andezit szikla épület metaforikus leképezése a magyar történelem egy darabjának, amely egy szikla koporsóba zárva mementóként jelenik meg előttünk.

Az épületben a szocialista utópia kezdeti idillt, jobb életet sugárzó ígéretei után a rendszer valódi bűnös arcának bemutatása történik kortárs építészeti eszközökkel. A bejárási útvonalon a szintkülönbségeket lépcsőn leküzdve felfelé emelkedettebb, lefelé haladva mind nyomasztóbb hatások érik a látogatót.

3. Bűn

A Kiállítási épületben a föld alá visszatérve egyre nyomottabb belmagasságú, cellás terekben szembesül a látogató a vallatás, elítélés reménytelenséget keltő eseményeinek sorával. A kommunista megtorló apparátus által alkalmazott fizikai és lelki erőszak célja a társadalom megtörése, a rendszerkritikus gondolkodás megbüntetése, valamint a múlt gyökeres eltörlése volt.  A kihallgatásokkal, verésekkel tűzdelt kálvária kezdete az AVH hírhedt, épületében, az  Andrássy út 60-ban indult, melynek miliőjét idézi meg ez a stáció.

4. Eszmélés

A Kiállítási épületből a látogató nyomasztó földalatti alagúton át jut a “valóság”-ba. Az érkezéskor feltáruló víztározók és a visszaépített kettős barakksor, háttérben az őrtoronnyal, hatásos kompozíciót alkotnak. A recski rabokat embertelen körülmények között nyolc barakkban helyezték el. A fából barkácsolt építményeket a fogvatartottak szerszámok nélkül, puszta kezükkel építették. A kettős barakksort és annak hátterében látható őrtornyot – a valóságnak megfelelően visszaépítik. Funkció nélküli, üres “díszletek” lesznek, mégis általuk válik valóságossá és megtapasztalhatóvá a kényszermunkatábor téri világa, egykori miliője.

A barakksor- és a kőbányába vezető út tengelyének fókuszpontjában sötét gránit emlékkő az őrség szimbóluma. A bányaút mentén szabályos rendben felállított kettős szikla szoborcsoport pedig a kényszermunkába induló fogvatartottak absztrakt ábrázolása. A stáció határán felhúzott szögesdrót, mögötte az erdő sötét kulisszájával a bezártság érzékeltetésének hatásos eszköze.

5. Szökés

A kommunista valóságból szabadulni akaró ember viszontagságos útját szimbolizálja az útszakasz mely az Emlékpark nyugati határánál hirtelen kettéágazik:

• A szökést fontolgató, de meghátráló és visszaforduló ember útját jelképezi a tóparton a szörnyű valóságba visszatérő pallóösvény, mely egyben emléket állít a sikertelen szökési kísérleteknek.

A szökést megvalósító, de újra elfogott személyek zsákutcákba torkolló stációi, majd az egyetlen sikeres szökés útján jutunk fel a dramaturgiai csúcspontot jelentő magaslatra. Itt épül a Szökés emlékműve, melynek homlokfalai a magaslat irányába terelik a látogatót.  A rozsdamentes acéllemezekkel burkolt, 22 m magas emlékmű homlokzati fala közvetlen környezetét tükrözi vissza. A magasba indulni bátorságra van szükség, a 20 cm-es fellépés kényelmetlenné teszi a feljutást, a lépcső pihenői a rejtőzködve menekülés szívritmusát idézik elő.

6. Elcsendesülés

A szökés után a feloldozás útjára lépve a terület északi erdőterületein vezető ösvény az egykori táborbejárat területeit is érintve visz keleti irányba. Az út menti tisztásokra helyezik át az Emlékpark feszületét és az 1956-os emlékművet.

Az út végén az erdőből a fénybe kilépve tárul fel a Feloldozás és feldolgozás emlékhelye. A víz évezredek óta jelképezi az ember számára az élet forrását, a megtisztulást és az újjászületést. Az emlékhely központi eleméül ezért egy szabályos kör alaprajzú, kis mélységű nyugodt vízfelületet választottunk. Belőle emelkedik ki a fogvatartottaknak emléket állító kő/acél virágos rét absztrakció 1800 virágszállal. A látogató a vízfelszínre feszített sétányon lép az emlékhelyre, melyen végighaladva a különböző magasságú virágszálak állandóan változó mértékben engedik a külső világ látványát az emlékhely belsejébe szűrődni, lehetőséget adva az elcsendesedésre, tiszteletteljes megemlékezésre. Az emlékhely koszorúzása a koszorúk víztükörre helyezésével történik.

7. Szintézis

Az emlékhelyről rövid sétával érünk vissza a kiállítás épületébe, ahol az emeleti időszaki kiállítótérben nyílik lehetőség az ideiglenes kiállítás, installáció megtekintésére. A földszinten továbbhaladva, a fogadóépület kijáratán keresztül lehet elhagyni az emlékparkot.

Az építészeti terv és kiállítás tisztelet, fejhajtás, megemlékezés a hétköznapi hősök előtt.

A Magyarország legnagyobb színházépületének felújítására biztosított pénzügyi lehetőség a lehető leggazdaságosabb műszaki megoldások mellett is csak az operajátszás működési feltételeinek javítását tette lehetővé, teljes rekonstrukciót nem. Az átalakítások jelentős része az előcsarnokban és a színfalak mögött valósult meg. Kibővültek a szociális terek és az öltözők, a színpad műszaki berendezése korszerűbbé vált, a nézőtér megfelelő szellőzőrendszert kapott. Az előcsarnok új, fiatalos és derűs belsőépítészeti kialakítása az 1911-ben Népoperaként megnyitott Erkel Színház eredeti küldetését fejezi ki a kortárs építészet eszközeivel. A nézőtér kényelmesebbé tételével a férőhelyek száma 1935-ről 1816-ra csökkent, a színház azonban még ma is a legtöbb nézőt befogadó hazai színházépület.

A budai lóvasút, majd villamosközlekedés zugligeti végállomásának mára műemléki védelem alatt álló épülete a rekonstrukció során hajdani szépségét nyerte vissza, vendéglátó és kiállítótérrel kiegészítve kapcsolódik Budapest vérkeringésébe. A mintegy 150 éves házat a 20. század folyamán fokozatosan átépítették, helyreállítási és fejlesztési tervünk az eredeti látvány visszaállítására törekszik, például az eddig eltakart fedélszék helyreállításával.

Közép-Európa egyik legjelentősebb kulturális beruházása. Több mint 100 éve nem épült Magyarországon új épületben kortárs képzőművészeti múzeum és nagyzenekari hangversenyterem – utóbbit az unikális technológiai hátterének és világszínvonalú akusztikai minőségének köszönhetően mára a világ egyik legjelentősebb komolyzenei helyszíneként tartják számon.

A ZDA Építésziroda eddigi pályafutásának legösszetettebb magyarországi feladata során közel 150 magyar és külföldi tervező munkáját fogta össze. Az épületegyüttes három független kulturális intézménynek ad otthont: a 450 férőhelyes, befogadó jellegű Fesztivál Színháznak, a Budapesti Ludwig Múzeumnak és az 1800 fős Bartók Béla Nemzeti Hang¬versenyteremnek. A két előadóterem tömege egy-egy szoborszerűen formált nézőtéri „kagyló”, amely jól láthatóan kiválik az épületkomplexum kővel burkolt, zárt tömegéből. A Múzeum különböző méretű terei három szinten helyezkednek el. A három önállóan működő kulturális egység térben elkülönül, a közönségforgalmi helyeken azonban összekapcsolódik.

A Művészetek Palotája a Petőfi és Lágymányosi híd közötti pesti Dunaparti teleksor déli lezárása, főhomlokzatával a város felé fordul. A több ezer négyzetméteres és több szinttel tagolt előcsarnok mindhárom kulturális egységet kiszolgálja, teljes belmagasságában üvegfallal nyílik az előtte kialakított tér felé, közvetlen kontaktust teremtve a város és a környező kulturális intézmények életével. Az épületbelső megformálásban számos ipar- és képzőművész működött közre – hisz egy kortárs épület összművészeti, az építészet és társművészetek által létrehozott közös alkotás, amit ez esetben sikerült is magas színvonalon megvalósítani.
   
Az épület szíve a cipős doboz (’shoebox’) formájú Bartók Béla hangversenyterem, amely világviszonylatban is kiemelkedő akusztikai élményt nyújt – az élvonalbeli akusztikus, Russell Johnson utolsó munkája méltán nyerte el a világ elismerését.
A koncertpódium felett lebegő, három elemből álló, mozgatható akusztikai hangvető, a terem oldalfalai mentén elhelyezkedő, mozgatható ajtókkal ellátott hatalmas zengőkamrák rendszere, a mozgatható függönyök révén a nagyterem akusztikája az előadói igényeknek megfelelően flexibilisen változtatható. Az épület megnyitása óta olyan produkciók valósulhattak meg itt, amelyekre eddig nem volt lehetőség Magyarországon: például a monumentális Mahler VIII. szimfónia előadása, vagy az immár világhírű  Budapesti Wagner fesztivál.
A terem dísze a pódium mögötti falat elfoglaló, Magyarországon és Európában is jelentős méretűnek számító hangverseny-orgona. A hangversenyterem belső  karakterét Jovánovics György szobrászművész alkotása, a falfelületek akusztikai célokat is szolgáló, színes gipszburkolata  teszi egyedivé.

A Fesztivál Színház többfunkciós színházterme a monumentális hangversenyteremhez képest intim tér, belső kialakítása a koncertterem lágy vonalaival ellentétben férfias, robosztus erőket közvetít. A magyar népművészet kortárs megfogalmazását idéző faburkolatot Ambrus Sándor szobrászművésszel közösen tervezték. A terem a hozzá kapcsolódó magas felszereltségű próbatermekkel együtt táncszínházi produkciók, zenés színházi vendégjáték, kisebb komolyzenei hangversenyek, kamaraoperák befogadására alkalmas.

A Ludwig Múzeum a tömb legcsendesebb, Duna felőli részébe került, a telek geometriájából és saját funkciójából adódóan elkülönül az előadótermeket befogadó térsortól. A városi panoráma és a múzeum helyiségei folyamatos párbeszédben állnak, a lépcsőtér és a kiállítótéri pihenők üvegfalain át újra és újra feltárul Budapest panorámája.

A „white box” típusú múzeum első emeleti kiállító térsora a nagyobb forgalmú időszakos kiállítások helyszíne, a második kiállítószint funkciója változó, a harmadik kiállítószint szint nagy belmagasságú, felülvilágított terei pedig a budapesti Ludwig gyűjtemény darabjait bemutató állandó kiállítások helyszínei.

 ZDA tervpályázata, melyet a pályázó a Sencseni Operaház tervezésére meghirdetett 2020-as nemzetközi versenyre nyújtott be, kaput nyit a tengerre, és ezzel a dinamikusan fejlődő város, valamint a gazdasági és kulturális értelemben vett nemzet ikonikus szimbólumává válhat.

A terv egy olyan épület megvalósítására tesz kísérletet Sencsen városának tengerpartján, amely a hagyományos operaműfaj szenvedélyes formaelemeit tükrözi, ugyanakkor kortárs megjelenésével a városképhez és a tenger hullámaihoz is igazodik.

A ZDA által a Sencseni Operaház tervezésére benyújtott pályázat a legjobban egy sziklaszirten álló, nyüzsgő, életteli famatuzsálem metaforájával írható le, amely a kultúra ősi fáját jelképezi. A kulturális épületek három nagy vertikális egységét a gyökérzet, a törzs és a lombozat allegóriájaként a kiszolgálás, a közönségforgalmi területek és a művészeti élet hármassága jelképezi.

Monumentalitás és meghittség

Látszólag ellentmondás feszül az Opera épülete mint „emlékmű” és a benne folyó személyes és katartikus művészeti tevékenység között. Az építészek szilárd meggyőződése azonban, hogy a helyszín nagyvonalúsága és a hagyományokon alapuló előadótermek, előcsarnokok bensőségességének kettősége feloldható, ha az egyes funkcionális egységeket önálló épületrészekben alakítjuk ki. Az egyes kulturális egységek ilyen emberi léptékét a tengerre néző, tenger fölött emelkedő kulturális főtéren álló, egymástól független három előcsarnok biztosítja. A különböző időpontokban működő termek előcsarnokai együtt élhetnek és lélegezhetnek az auditóriumokkal.

Ugyanakkor az épületek között létrejövő életteli főtér esti találkozóhellyé vállhat a sencseni lakosok számára. A látogatók a tenger felett lebegő, nagyvonalú, esővédett téren boltívek alatt sétálhatnak, szemlélődve kiülhetnek a lépcsők által képzett szabadtéri amfiteátrumok lépcsőire.

Hagyomány és alakíthatóság

A tervezési koncepció az akusztikai és színháztechnológia gyors fejlődésének eredményeit a 19. századi akusztikus terek ismeretével és hagyományaival ötvözi. Ezt úgy érhetjük el, hogy felidézzük közösségi jellegüket, miközben javítjuk az akusztikát, és megoldjuk a korlátozott láthatóság kérdéseit.

A négy auditórium – az Operaterem (2100 férőhely), a Hangversenyterem (1800 férőhely), az Operett-terem (800 férőhely) és a Kamaraterem (640 férőhely) – kialakításakor az építészek a sokszínű felhasználás lehetőségeit keresték a legújabb technológiák alkalmazásával. A fő funkciók mellett egyszerű, innovatív megoldásokkal minden terem lehetőséget kínál további műfajok befogadására is. Ezt a színháztechnológia és változtatható akusztikai elemek használata teszi lehetővé.

A terv egyesíti Sencsen városának az épülettel szemben támasztott nagyvonalú elvárásait: az új Operaház a város jelképévé válhat – ugyanakkor azt is lehetővé teszi, hogy az előadóművészeti ágak virtuóz technológiai kiszolgálásával korszerű, de emberi léptékű világot teremtsünk.