Archívum: ZDA sajtó

A belsőépítészeti munkák dandárjában jár az Operaház felújítása. Alakul az auditórium, dolgoznak a restaurátorok, és már az utolsó, de egyben legfinomabb munka, a felületek kiképzése vár a szakemberekre.

Az Operaház nézőtere bizonyítja, hogy az építésekor az egyes elemeket nem külön kezelték, hanem szerves egészként gondolkodtak az alkotók az egész térről. Tulajdonképpen a teljes enteriőr egy darab alkotásnak tekinthető, ezt pedig a felújításán dolgozó restaurátoroknak is észben kell tartaniuk. Vagyis, annak ellenére, hogy az auditórium díszítésének központját egyértelműen Lotz Károly mennyezeti freskója adja, nem érdemes külön kezelni a freskót, a kisebb Lotz-képeket és a díszítő festést, ezek ugyanis kifejezetten egymás kihangsúlyozására szolgálnak. Összességében csak a Lotz-képeken heten dolgoznak azért, hogy minden milliméterét részletesen és szakszerűen át tudjanak vizsgálni.

A nézőtér jellegzetességét adó páholyokon is folyamatosan dolgoznak a szakemberek. A Lotz-freskó felújításával párhuzamosan a restaurátorok vizsgálják a harmadik emeleti mellvédek színvilágát, és próbálják meghatározni a színterveket, hogy azok a lehető legjobban hasonlítsanak a terem 1884-es állapotára. A mellvédeken a kor legnagyobb operadarabjainak címét is megtalálhatjuk, a díszítésére szolgáló spiáter lemezeket pedig végig kézzel festették. A restaurátorok annak meghatározásában is segítenek, hogy a különböző korokban milyen rétegek kerülhettek fel a felületekre, és milyen színeket használhattak annak idején. A harmadik emeleti mellvédek spiáter lemezeinek a mai napig jól látszik az eredeti öntött formája, és ez a textúra a szakemberek gondos munkájának köszönhetően a felújítás során sem fog eltűnni. A harmadik emelet azonban nemcsak a pazar mellvédek miatt különleges. Ez volt az a hely, ahol az opera rajongói foglaltak helyett, a legjobb akusztika is itt van a teremben.

„Sok restaurátori feladat, amelyekre a szakemberek nagy hangsúlyt fektetnek, csupán nüansznyi változtatásoknak tűnhetnek az laikusok számára, de az egység szempontjából kiemelten fontos, hogy a restaurátorok rendet teremtsenek a színek egymásmellettiségében, tónusaiban” – avatja be a nézőt munkájának részleteibe Verebes Dóra festő-restaurátor.

Hatalmas stábja lehetett Ybl Miklósnak, amikor a házat tervezte, de a legtöbb esetben csak a legnagyobb képzőművészek, például Lotz Károly neve merül fel a díszítés kapcsán. Viszont legalább ekkora súllyal szerepeltek olyan művészek is az Operaház egykori munkálataiban, akik a képzőművészeti alkotások mellett az úgynevezett iparművészeti alkotásokon dolgoztak. Ilyen volt Scholtz Róbert is, aki részt vett az épület díszítő festéseiben. Számos alkotásának minősége romlott a korábbi, restaurátok bevonása nélküli felújítások során. így a színek, formák tompultak. A mostani rekonstrukció végére azonban a ház az eredeti pompájában fog tündökölni. Az egész tér üdébb, színesebb és világosabb lesz, ezáltal teljesen új köntösbe kerülnek a csodás képzőművészeti alkotások, amelyek sokkal jobban élhetnek majd a térben.

Az előcsarnok munkálatai is javában zajlanak, jóllehet, itt fogja a legkevesebb látványos változás érni a műemléket. Leáztak a sgrafittók a mennyezeten a 80-as években, ezek hátterét jelentősen módosítaniuk kell a szakembereknek. A legtöbb sérülés a padlót érintette, nemcsak a 136 év terhelései, hanem a környék mélyépítési munkálatai is megmozgatták a nagyon finom márványpadlót. Ezt apró márványdarabokból rakták össze, amiket eredetileg agyaggal kevert téglaporral rögzítettek. Ma már korszerűbb, flexibilis ragasztót használnak, hogy ne kopjanak és mozduljanak ki a kövek. El fogják tüntetni a repedéseket, és visszaállítják eredeti állapotára a burkolatot ott, ahol a fűtésszerelés és egyéb gépészeti munkák korábban felsértették.

Operaláz – Az Operaház titkai és újjászületése c. műsorról

Zoboki Gábor építész kalauzolásában az Operaház titkaiba és újjászületésébe pillanthatnak be a nézők a magyar televízió új, 2019 októberében indult építészeti magazinműsorában. Az Operaházat, Magyarország kiemelt kulturális épületét az eredeti – Ybl Miklós tervei szerint 1884-ben hátrahagyott –, korhű állapotának megfelelően állítják helyre. Az épületbe a legmodernebb színház-technológiai, akusztikai megoldásokat építik, így a felújítást követően a közönség egy nemzetközi szinten is kimagasló színvonalú, 21. századi kulturális intézményt vehet birtokba. A budapesti Operaház építészeti és kultúrtörténeti értékeit is megismerhetik az érdeklődők a havonta jelentkező sorozatból.

Egy műemléképület, így a Magyar Állami Operaház rekonstrukciója során nagyon fontos szempont, hogyan lehet úgy építeni a modern technológiára, hogy eközben az épület eredeti karaktere megmaradjon?

Ma már virtuóz tervezőprogramok teszik lehetővé, hogy a felújítást végző szakemberek ne csak két dimenzióban, alaprajzokon, metszeteken és homlokzatokon dolgozzanak, hanem számítógépes technológiával, három dimenzióban kövessék végig a teljes tervezést és kivitelezést. A szimulációs programokkal minden gépészeti és elektromos rendszer útját, sőt még a világítástechnológia legkisebb változtatásait is követni tudják. Így minden csillárnak, falikarnak a fényerejét és a fényforrások számát is folyamatosan módosítani tudják, ezáltal az épület teljes belsőépítészeti hangulatának alakulása könnyedén nyomon követhető a tervezés során.

A tervezést megelőzően az operaház auditóriumát nagy felbontású lézerszkennerrel mérték fel, amellyel nem csupán az alapgeometriáját vették le az épületnek, hanem milliméterre pontosan meghatározták a felépítését, hogy a tervezők minél pontosabb adatokkal dolgozhassanak. Ezt a módszert eredetileg a NASA fejlesztette ki, hogy a Földről is pontosan fel tudják mérni a Mars geometriáját. A technológia később a szakági tervezők munkájába is beépült, akik az így kapott eredményeket a saját tervező szoftvereikben is tudják használni. Az auditórium felmérése során a legnagyobb kihívást a megfelelő felbontás meghatározása jelentette, a gazdag díszítés miatt ugyanis a folyamat tízszer annyi időbe telt, mint egy irodaház esetében.

Ahhoz, hogy az 1884-ben átadott ház újra eredeti pompájában tündökölhessen a felújítást követően, a restaurálás különböző részterületeit felügyelő szakembereknek szorosan együtt kell működniük. Nem volt ez másképp az auditórium kupoláját díszítő és a maga nemében egyedülálló Lotz-freskó felállványozásánál sem. Kevés olyan 19. századi operaház létezik, amelyben ilyen magas minőségű képzőművészeti emlék takarja a kupolát, és veszi körül az egész tér illuminációját adó csillárt. Lotz Károly híres alkotása, a Zene apoteózisa Apollónak állít emléket, aki lantján muzsikál a 12 olümposzi istennek, démonoknak, nimfáknak és múzsáknak. A freskón saját arcképét Zeuszban, lányát, Karolint pedig Aphroditében örökítette meg.

A ház felújítása során a szekkó restaurálására is sor kerül, amihez egy komoly állványzat körültekintő felépítésére volt szükség. Az építése során kiemelt fontosságú volt megvédeni a nagycsillárt a felette zajló felújítási munkálatoktól. Ezzel egy időben magának a csillárnak a felújítását is el kell végezni, hogy a következő 40 évben is legszebb pompájában tündökölhessen. Az állványzat egy évig lesz az auditóriumban, majd a felújított felületeket megóvva kell elbontani, hogy átadhassák a területet a végső padló kialakításához és a székek beépítéséhez.

Az Operaláz 25. részéből mindemellett az is kiderül, hogy miért alakult ki a 19. század során az auditórium klasszikus patkó formája, szokott-e magyar operát hallgatni a magyar operajátszással erős kapcsolatot ápoló Janos Kaufman, illetve, hogy mire törekedtek a ZDA építészei a világ egy másik pontjára tervezett operaház tervezésénél.

Operaláz – Az Operaház titkai és újjászületése c. műsorról

Zoboki Gábor építész kalauzolásában az Operaház titkaiba és újjászületésébe pillanthatnak be a nézők a magyar televízió új, 2019 októberében indult építészeti magazinműsorában. Az Operaházat, Magyarország kiemelt kulturális épületét az eredeti – Ybl Miklós tervei szerint 1884-ben hátrahagyott –, korhű állapotának megfelelően állítják helyre. Az épületbe a legmodernebb színház-technológiai, akusztikai megoldásokat építik, így a felújítást követően a közönség egy nemzetközi szinten is kimagasló színvonalú, 21. századi kulturális intézményt vehet birtokba. A budapesti Operaház építészeti és kultúrtörténeti értékeit is megismerhetik az érdeklődők a havonta jelentkező sorozatból.

Építőipari Nívódíjat kapott a ZDA – Zoboki Építésziroda által tervezett Karmelita kolostor, valamint a Nemzeti Táncszínház is. A Miniszterelnökségnek otthont adó épületegyüttes lett az Építőipari Mesterdíj Alapítvány Kuratóriuma (ÉMA) által életre hívott, idén 20. alkalommal kiírt pályázat Középület kategóriájának abszolút győztese, míg a Millenáris parkban új otthonra lelt Nemzeti Táncszínházat a legjobb kulturális középületnek választotta a 18 tagú szakmai zsűri.

A díjak kapcsán Zoboki Gábor az Infórádiónak elmondta, hogy a Karmelita kolostor esetében a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy az építkezés kezdetén még nem volt ismert pontosan, hogy ki lesz az a 100-120 ember, aki a későbbiekben helyet kap majd az épületben. Az építészek számára pedig a legizgalmasabb feladatot az jelentette,  hogy miként tudják a mai igényeket egy 300 éves épületben megteremteni úgy, hogy méltón reprezentálja az ország történetiségét, ugyanakkor ne legyenek akkora kompromisszumok, hogy az épületet ne lehessen „fantasztikusan” használni. Egy olyan műemléképületnek a felújítása, mint a több mint 300 éves Karmelita kolostor, nagyon bonyolult, szinte „orvosi módszereket” igényel, a különféle technológiákat úgy kell észrevétlenül beépíteni, hogy ne sértsek a műemlék eredeti falait és tereit.

A Nemzeti Táncszínház tervezésénél, amelyet a legjobb kulturális középületnek választottak, arra is figyelniük kellett, hogy az épület nemcsak a magyar folklórnak, hanem mindenféle kortárs táncalkotásnak is a helyszínéül szolgál majd. Másfelöl az ipari csarnokban olyan multifunkcionális tereket kellett megálmodniuk, amely olyan alkotóknak is lehetőséget teremt majd, akik még esetleg meg sem születtek.

A teljes interjú itt hallgatható meg: https://infostart.hu/belfold/2020/12/21/ket-zoboki-epuletet-is-nivodijjal-jutalmaztak

A legjobb öt közé került a Zoboki Építésziroda terve a 19 milliós kínai metropolisz, Sencsen új multifunkcionális Nemzetközi Előadóművészeti Központjára kiírt nemzetközi építészeti tervpályázaton. Várhatóan februárban hirdetik ki a végső győztest.

A Kína egyik kereskedelmi és üzleti központjának számító, 19 milliós metropolisz Futian negyedének új előadóművészeti központjának megtervezésére 2020 júliusában írtak ki nemzetközi tervpályázatot. A tervezőknek – egy három épületből álló, barnamezős fejlesztés részeként – az 53 ezer négyzetméteres és több mint 80 milliárd forint becsült beruházási értékű Nemzetközi Előadóművészeti Központ (International Performance Center) koncepciótervét kellett elkészíteniük.

A Sencsen várossá nyilvánításának negyvenedik évfordulójára készülő projekt jelentőségét jelzi, hogy a nemzetközi pályázatra több „világsztár” építészirodát – Heatherwick Studio, Christian de Portzamparc irodája, Henning Larsen Architects – is meghívtak, míg a nyílt tenderen elindultak Zaha Hadid és Sou Fujimoto irodái, valamint a New York-i Ennead Architects is.

A zsűriben olyan sztárépítészek is helyet kaptak, mint a holland Rem Koolhaas vagy az olasz Massimiliano Fuksas. Már önmagában az is komoly elismerés volt, hogy a sencseni operaház tervpályázatán is a legjobbak közé választott ZDA a meghívott építészirodák között kapott helyet, majd ennél is komolyabb sikert értek el a magyar építészek azzal, hogy az utolsó fordulóba is beválogatták tervüket.

Zoboki Gábor az InfoRádiónak kiemelte: Kínában jelenleg sokféle irányzat van, köztük nagyban nyitottak az európai kulturális tradíciók iránt is, amit a ZDA is képvisel, és amivel leginkább hatni próbált. Mint mondta, az építésztársadalom – a sencseni központhoz – kétféleképp fordult: van aki úgy tekint rá, mint egy kulturális bevásárlóközpont, míg mások az intimebb európai vonásokat jelenítenék meg a belső terek megformálásában. Utóbbi iskola képviselőjének tartja magát az Ybl-díjas építész is, ezért a pályázatukban az épület külseje, még inkább a belseje azokat a 19-20. századi teremhagyományokat hozzák, amit a Müpa, vagy a Magyar Állami Operaház is képvisel.

„Nem árulok zsákbamacskát, a termek leginkább az európai nagy hangversenytermekre emlékeztetnek, persze megfűszerezve olyan virtuóz technológiai megoldásokkal, amelyek még nem szokványosak, amelyek révén létre tud jönni egy arénaszínház, ahol a legvadabb, mai kortárs előadások is befogadhatóvá válnak” – fogalmazott Zoboki Gábor. Meglehetősen összetett feladatról van szó, miután nemcsak kívülről kell egy városi szövetbe belehelyezni az épületet, hanem el kell magyarázni, hogyan tudnak a termek – multifunkcionális szempontból – a leggazdagabbak lenni.

Az Inforádió interjúja az alábbi linken hallgatható meg:

https://infostart.hu/kultura/2020/12/12/az-epiteszszakma-csucsaval-van-versenyben-a-zda-zoboki-epitesziroda

A legjobb öt közé válogatták ZDA – Zoboki Építésziroda tervét a 19 milliós kínai metropolisz, Sencsen új multifunkcionális előadóművészeti központjára kiírt nemzetközi építészeti tervpályázaton. A budapesti Müpát is jegyző magyar építészek a harmadik fordulóban 10 irodát, köztük olyan világsztárokat előztek meg, mint a japán Sou Fujimoto Architects, a dán Henning Larsen Architects vagy a brit Heatherwick Studio, a végső győzelemért pedig többek közt Zaha Hadid építészirodájával szálltak versenybe. A kiíró várhatóan jövő év elején hirdeti ki, hogy kinek a tervei alapján épülhet meg a 80 milliárd forint beruházási költségű, 53 ezer négyzetméteres – Müpa léptékű –Nemzetközi Előadóművészeti Központ.

Idén júliusban írtak ki nemzetközi tervpályázatot Kína kereskedelmi és üzleti központjának tekinthető 19 milliós metropolisz, Sencsen Futian negyedének új, világszínvonalú előadóművészeti központjának megtervezésére. A kiírók egy olyan, a jövő előadóművészetében meghatározó szerepet játszó létesítményt álmodtak meg, amely egyaránt szolgálja a hazai és nemzetközi művészeket, rajongókat, városlakókat és a turistákat szerte a világból. A tervezőknek – egy három épületből álló barnamezős fejlesztés részeként – az 53 ezer négyzetméteres és több mint 80 milliárd forint becsült beruházási értékű Nemzetközi Előadóművészeti Központ (International Performance Center) koncepciótervét kellett elkészíteniük.

A város 40 éves évfordulójára készülő projekt jelentőségét jelzi, hogy a nemzetközi pályázatra több világsztár építészirodát – Heatherwick Studio, Christian de Portzamparc irodája,  Henning Larsen Architects – is meghívtak, míg a nyílt tenderen elindult Zaha Hadid és Sou Fujimoto irodája, valamint a New York-i Ennead Architects is. A zsűriben pedig többek között helyet kapott korunk egyik legnagyobb hatású építész-gondolkodója, Rem Koolhaas valamint az olasz sztárépítész,  Massimiliano Fuksas. Ezért már önmagában az is komoly elismerés volt, hogy a sencseni Operaház tervpályázatán is a legjobbak közé választott ZDA a meghívott építészirodák között kapott helyet, novemberben pedig még ennél is komolyabb sikert értek el a magyar építészek: az utolsó, döntő fordulóba is beválogatta tervüket a zsűri.

„Olyan épületet álmodtunk meg, amely nemcsak a város egyik fő kulturális központja lesz, hanem tényleges közösségi tér is. Olyan jelkép, amellyel a városlakók könnyen azonosulni tudnak, és amelyre büszkék lehetnek” – ismertette koncepciójukat Csiszér András, a ZDA design igazgatója. Az épület formavilága a kínai tradíciókban gyökerezik, egy a helyi kultúrában évszázadok óta jelen lévő természeti szimbólum 21. századi újraértelmezése, amely összeköti a múltat a jelennel és a jövőbe vezet. Nemcsak a külső egyedi, az épületbe egy ténylegesen multifunkcionális színháztermet terveztek, amely a tér fizikai variálhatóságával gyakorlatilag bármilyen előadóművészeti műfaj különböző igényeit ki tudja szolgálni.

Ezt a koncepciót kell tovább fejleszteniük a december-januári negyedik fordulóban, ahol már csak öten – egy kínai iroda, az SHL Shanghai mellett a Zaha Hadid Ltd., az Ennead Architects, a francia Coldefy & Associés Architectes Urbanistes és a magyar ZDA – versenyeznek az első helyért. Utóbbiak munkáját, ahogy eddigiek során is,  az Intramuros Építésziroda és az Arch-Studio segíti majd. A legjobbnak választott iroda vagy tervezői megbízást, vagy 90 millió forintot, a négy második díjazott pedig 60 millió forint jutalmat kap a munkájáért.

„Világsztár építészirodákkal versenyezni a világ legnagyobb piacán magyar tervező számára egészen felemelő siker, és egyben bizonyítéka annak, hogy a magyar építészeknek van keresnivalójuk a nemzetközi porondon” – hangsúlyozta Zoboki Gábor. A ZDA alapító-igazgatója kiemelte, hogy míg korábban elsősorban budapesti munkáik segítették őket megbízáshoz Kínában, mára a Nanshan Kulturális Központnak és a sencseni Operaház pályázatán szerzett elismerésnek köszönhetően az iroda nevet szerzett magának a távol-keleti országban.

A kiírók várhatóan 2021 februárban hirdetik ki a végső győztest a nemzetközi tervpályázaton.

***

A pályázat harmadik és negyedik fordulójába jutott épületek terveiről ezen az alábbi kínai weboldalon találnak tervrészleteket. A ZDA terve a harmadik a sorban.   https://mp.weixin.qq.com/s/EK7RJ4D45bY-SxxqzxLEmw?fbclid=IwAR25noLPAODsQGn-iIfhgAw8A1RvhCyFyLfnDO3v8bP4SoGIndJTXviunvY

A ZDA – Zoboki Építészirodáról

A ZDA – Zoboki Építésziroda 1997-ben alakult, léptékére, beruházási portfóliója széles skálájára és jelentőségére tekintettel mára a közép-európai régió egyik legfontosabb építészeti műhelyévé vált. Az iroda meghatározó szerephez jutott a magyar tervezői piacon, s egyre több nemzetközi projektjére lehet büszke – például Kínában.

A ZDA megalakulása óta arra törekszik, hogy az építészeti dizájn magas minőségét professzionális műszaki tudással párosítsa – ennek hatékonyságát erősíti az iroda angolszász működési elve és módszertana. Az iroda nevét olyan kiemelkedő projektek jelzik, mint a budapesti Művészetek Palotája, a sencseni Nanshan Kulturális Központ, a törökbálinti Telenor székház vagy a Richter Kémiai Kutatóközpont tervezése. A ZDA építészeti koncepciója és tervei szerint újul meg az ország egyik legjelentősebb műemléképülete, a Magyar Állami Operaház.

A ZDA munkáit az elmúlt évtizedben számos hazai és nemzetközi díjjal jutalmazták, és jelentős sikereket ért el az egyedi technológiai hátterű kulturális épületek tervezésében, amelyre tekintettel számos külföldi megbízást nyert el. Az iroda alapító-igazgatója, Zoboki Gábor, Ybl-díjas építész.

Sajtókapcsolat:

Pulay Kristóf

Pressinform PR

Tel: 06 70 945 24 65

Email: pulay@pressinform.hu

1881. december elején tragikus színháztűzről tudósítottak a bécsi lapok, miután közvetlenül Offenbach Hoffmann meséi című előadása előtt lángra kapott és teljesen leégett a város egyik éke, a vígszínházként működő Ringtheater. A mintegy 1700 férőhelyes színház romjai között majd négyszázan vesztették életüket.

A tragikus esemény, amelyre Ferenc József is azonnal Bécsbe sietett nemcsak a nemzetközi színházi életet rázta meg, hanem az színházépítészetre, köztük az éppen akkor épülő budapesti Operaházra is a komoly hatással volt. Az Andrássy úti palotán már évek óta dolgozó Ybl Miklós az épületet a tűz hatására még az átadás előtt áttervezte, és számos korabeli tűzvédelmi innováció szolgálta a biztonságát. A világon elsőként jelent meg a budapesti Operaházban a színpadot a nézőtértől zsilip szerűen elválasztó vasfüggöny, amely tűz esetén másfél órán keresztül meg tudja gátolni a tűz átterjedését egyik térből a másikba. A színpad fölé záportározó berendezést építettek, a padláson elhelyezett nyolc, egyenként 200 literes víztartály és a gravitáció segítségével tűz esetén pillanatok alatt el tudták árasztani a színpadot. A hő és füstelvezetést is izgalmas módon oldották meg – a szellőztetés mellett utat biztosítva  a forró égési gázok kiengedésének is –, a meleg levegő a színpad és a nézőtér felett található nagy elvezető rendszeren keresztól távozott, míg a friss levegőt a járdába épített aknákon keresztül kapta a ház. De azzal, hogy a színpadi hidraulika is vizes lett és nem olajos, a színpadon kialakuló tüzeket is sokkal hatékonyabban lehetett megelőzni.

Nem véletlen, hogy a tűzvédelemre az Operaház most zajló rekonstrukciója során is nagy figyelmet fordítanak. Tűzoltó tervezők segítenek abban, hogy a közlekedő helyiségek mellett a nézőtér és a színpad terei is megfelelő menekülési, valamint úgynevezett aktív és passzív tűzvédelmi módszerekkel legyenek ellátva. Elsődleges szempont az, hogy a bent lévő emberek menekülése biztosított legyen, ehhez a menekülést számítógépesen is modellezik. Emellett olyan anyagokat építenek be az épületbe, amelyek nagyon jó tűzállósági értékkel bírnak, vagy a nem éghető kategóriába tartoznak. Az épület felújításánál ugyanakkor megőrizték mindazokat a biztonsági vívmányokat, amit Ybl beépített, így megmarad a vasfüggöny és a kifelé nyíló ajtók, de emellett a jelenlegi szabályoknak megfelelően kiegészítették és áttervezték a biztonsági rendszereket és a tűzszakaszokat.

A műemléki épületek felújítása nemcsak a biztonsági rendszerek kialakításánál jelent kihívást a tervezők és kivitelezők számára. Az Operaházban elvégzett minden rekonstrukciós munkálat, a legkisebb változtatás is csak szigorú örökségvédelmi szabályok alapján történhet. A munkák megkezdése a műemléki értékleltár felvételével kezdődik, amit erre képesített szakemberek végeznek el.  Az épület minden egyes elemét, több ezer értéket rögzítenek a leltárban, amelyben minden restaurálandó szakág helyet kap kőburkolatoktól kezdve a fa- és fémanyagú elemeken – például nyílászárók, rácsok, korlátok, lámpák, csillárok, falikarok –  át a szilikátokig, azaz kerámiákig, téglaburkolatokig, vagy a díszítőfestéssel ellátott felületekig.

Egy-egy szín, restaurálandó részlet elfogadását sok-sok kutatás és egyeztetés előzi meg, a kivitelezést pedig kizárólag az összes szereplő – tervező, restaurátor, hatóság stb. – által elfogadott és aláírt restaurátori minta alapján lehet elkezdeni. A homlokzati munkák már 90 százalékos készültségűek, és többek között a homlokzati díszítőfestések már el is készültek. Három ezek közül a kocsifelhajtók mennyezetén található, illetve a főhomlokzati lodzsán egy nagyon igényes díszítésű sgrafitto aranyozás is elkészült már.

Az Operaláz 24. részében mindemellett az is kiderül, miért fontos technológia a színpadpárásítás, ki volt Ybl nagyra tartott építésvezetője, vagy hogy milyen szerkezetet használtak a vasbeton megjelenése előtt a szerkezetek építésénél. A műsorban továbbá bemutatkoznak az Operaházon dolgozó kivitelező szakemberek is.

Operaláz – Az Operaház titkai és újjászületése c. műsorról

Zoboki Gábor építész kalauzolásában az Operaház titkaiba és újjászületésébe pillanthatnak be a nézők a magyar televízió új, 2019 októberében indult építészeti magazinműsorában. Az Operaházat, Magyarország kiemelt kulturális épületét az eredeti – Ybl Miklós tervei szerint 1884-ben hátrahagyott –, korhű állapotának megfelelően állítják helyre. Az épületbe a legmodernebb színház-technológiai, akusztikai megoldásokat építik, így a felújítást követően a közönség egy nemzetközi szinten is kimagasló színvonalú, 21. századi kulturális intézményt vehet birtokba. A budapesti Operaház építészeti és kultúrtörténeti értékeit is megismerhetik az érdeklődők a havonta jelentkező sorozatból.

Az építészetet és a belsőépítészetet egészen a 20. század elejéig sosem kezelték külön, így nem volt két különálló szakma Ybl Miklós korában sem. Ha megnézzük például az Operaház királyi lépcsőházának, ennek a hihetetlenül virtuóz térnek a formálását, azt látjuk, hogy az anyaghasználat, az arányrendszer, a színvilág és az üzenet, mind ugyanannak a közös gondolatnak a következményei. Ma azonban egy ház megtervezésénél, vagy egy műemléki felújításánál már az első pillanattól kezdve jelen vannak a belsőépítészek, ők gondoskodnak a belső terek anyagainak arányáról, színéről, felhasználásáról és elkészítéséről.

Az Operaház rekonstrukciója során elsősorban a közönségtől elzárt, az operajátszást, az előadások előkészítését szolgáló tereket érinti a belsőépítészeti tervezés, úgy mint az öltözőket, a művészbüfét, a különböző próbatermeket és irodákat. A belsőépítészek arra törekszenek, hogy a terek a maga szépségükben megmaradjanak, de azokat kortárs eszközökkel anyagokkal, bútorozással vonják be elsődleges hangsúlyt helyezve az esztétikus funkcionalitásra. A műemléki környezet egyben tartása mellett modern, megfelelő funkciókkal ellátott, a közösségi életet is támogató terek jöjjenek létre. Ugyanúgy fontosak a gondos akusztikai megoldások mint a szociális funkciók, a művészek ugyanis nemcsak átöltöznek és próbálnak, hanem teljes napokat töltenek el a házban, családként, közösségi életet élve.  

A belsőépítészeti tervezés nem volt egyszerű, minthogy gyakorlatilag egyetlen fotó állt a tervezők rendelkezésékre a belső állapotokról  –  az is az 1930-as évekből az intendánsi területről. A korábbi időszakokból  – , míg az 1880-as évekből egy sem, csupán részletek a lépcsőházakról, oszlopfejekről, ablakrácsokról és stukkódíszítésekről. Ezeknek a tereknek ugyanakkor az is az előnyük, hogy sokkal szabadabban lehet terveket készíteni rájuk, mint a történelmi hűséget jobban megkívánó helyiségekben. Csak egy-egy olyan tér van, ahol a műemlék mint fogalom megjelenik, és műemléki rekonstrukció szellemiségében kell tervezni a belsőépítészetet is. A többi helyiségben, noha bizonyos korlátok mellett, de szabadabban lehet mozogni az anyagok, burkolatok felhasználásában.

A tervezők a művészbüfében és az intendáns szobákban egy archaikusabb belsőt igyekeznek kialakítani, ahol használják az épület számos helyén megtalálható tölgyfát, mint alap díszítőanyagot. A parketta, a lábazat, az akusztikai falburkolatok tölgyből lesznek, de az operaházban sok helyen megjelenő arany és réz is visszaköszön az apró belsőépítészeti részletekben, a lámpatestek felületén, a bútorfogantyúkon, a kilincseken vagy a kabáttartókon.

Szintén fontos szerepet kapnak a terek harmóniáját és színeit meghatározó textilek is. Kulcskérdés, hogy ezek az anyagok milyen módon épülnek bele azokba a szilárd szerkezetekbe, amelyeket egy adott térben a faltechnika a burkolatok és a világírtás megteremt. A tervezők a múlt iránti tisztelettel állnak hozzá a tervezéshez és három fő szempont vezérli őket. Az eredeti tervek lehető legkomolyabb megtartása, a korszerű igények kielégítése, valamint az, hogy az esztétika oltárán ne áldozzák fel a  funkcionalitást.  A színeket és anyagokat egyedi megrendelés alapján gyártják le, és addig keresik a megfelelő beszállítót, amíg meg nem találják azt, aki a speciális igényeket ki tudja szolgálni.

Az Operaláz legújabb részben arra is fény derül, hogy mit csinál a súgó az Operaházban, és hova helyezik a súgólyukat? Megszólal az Operaház egykori legendás súgója, Mihálkovics Tivadar is, aki több mint 2500 előadáson segítette a művészeket, köztük olyan ikonokat, mint Luciano Pavarotti vagy Gianni Poggi.

Operaláz – Az Operaház titkai és újjászületése c. műsorról

Zoboki Gábor építész kalauzolásában az Operaház titkaiba és újjászületésébe pillanthatnak be a nézők a magyar televízió új, 2019 októberében indult építészeti magazinműsorában. Az Operaházat, Magyarország kiemelt kulturális épületét az eredeti – Ybl Miklós tervei szerint 1884-ben hátrahagyott –, korhű állapotának megfelelően állítják helyre. Az épületbe a legmodernebb színház-technológiai, akusztikai megoldásokat építik, így a felújítást követően a közönség egy nemzetközi szinten is kimagasló színvonalú, 21. századi kulturális intézményt vehet birtokba. A budapesti Operaház építészeti és kultúrtörténeti értékeit is megismerhetik az érdeklődők a havonta jelentkező sorozatból.

Zalaváry Lajos (1923-2018) munkásságát, alkotói és emberi magatartását, szellemi örökségét egykori munkatársai, építészek és művészettörténészek tudományos konferencia keretében idézték fel.

Zoboki Gábor – Götz Eszterrel közösen készíttet – előadásában arra az építészi családfára, láncra hívta fel a figyelmet, amely meghatározza az építészek, így Zalaváry munkásságát is. „A mester bebizonyította, hogy nem egy önálló egoként látta a pályáját, hanem mindig egy előzményre és „utolmányra” helyezte azt” – mondta. A szobája falán ott volt Lechner portréja, tehát világosan meghatározta, honnan  vezeti le a gondolkodását. Zoboki Gábor hangsúlyozta, fontosnak érzi, hogy ennek a karakterológiának a 20. századi felállítását elindítsák.

Zalaváry sokszor beszélt arról, hogy egy építész nem csupán helyhez és időhöz kötődik, hanem alapvetően a mesterei által hagyott tudást és szemléletet viszi tovább, azt gyarapítja a saját látásmódjával, tehetségével, tudásával, lehetőségeivel. Ez igen fontos igazságot vet fel, ugyanis a 20-21. századi magyar építészet története inkább a vitákra, ellentmondásokra és nézetkülönbségekre koncentrál – mutatott rá Zoboki Gábor.

Zalaváry is kimondja, hogy ez az áthagyományozódott tudás, a személyes viszonyokon, a mester és tanítvány kapcsolatokon keresztül öröklődik talán legjobban megragadhatóan. Ha az előítéletektől, sémáktól mentesen megfigyeljük a személyes kapcsolatokat, az egész magyar építésztársadalom, a múltbéli éppúgy, mint a mai, összefüggő egységes vonulatként írható le. „Az egyes meggyőződéseket elválasztó falak persze sokkal látványosabbak, mint az összefüggések, de ennek az előadásnak éppen az a célja, hogy ezekre a rejtett kapcsolódásokra hívja fel a figyelmet” – mondta Zoboki. Mi formálja az építész szemléletét, stílusát, módszertanát? Mi az, amit az egyik generáció átad a másiknak emberként és szakmagyakorlóként, mit látnak az utódok az elődök működésében?  Az embert, a stílust,  a módszert és a szándékot? Azt is tisztáznunk kell, hogy mit vizsgálunk? Mi volt Zalaváry módszere azokkal, akik itták a szavait? Hogyan alkotott ő, milyen módon dobta oda azokat a gondolatmorzsákat, amelyből aztán felépült egy világ?

Zoboki Gábor a 19-20. századi építészek vonulatának 12 csomópontját mutatta be előadásában. Az első ilyen csomópont,  a 19. század, kiegyezés utáni időszaka. Pollack irodájában dolgozott Ybl Miklós, akinek a neoreneszánsz stílusa meghatározta a 19. század utolsó harmadát, majd amikor önállósult, Pollack fiával közösen alapította meg az építészirodáját. A harmadik stációt Hauszmann Alajos neve fémjelzi. Ő vitte tovább azt az Ybl-i tradicionális örökséget, amely egy építészeti stílusba kapaszkodva formálta meg a nagy középületeket. Viszonylag hosszú ideig tartott az Ybl-i neoreneszánszt követő neobarokk korszak. Hauszmann 42 évig volt az akkori műegyetem vezetői székében. Az ő műtermében is ott függtek a Lotz Károly által készített építészportrék Ybl-ről, Steindlről és Skalnitzky Antalról. Hauszmann Berlinben öt szemesztert hallgatott Lechner Ödönnel és Pártos Gyulával együtt. A 42 év olyan erős hatással lehetett az akkori építészoktatásra, amelytől nagyon nehéz lehetett szabadulni – mutatott rá Zoboki Gábor.

A negyedik csomópont Lechner Ödön munkássága, aki ugyanúgy a historizmussal kezdett. Németországban és Franciaországban tanult, és azt gondolta hogy azzal a világgal, amit megteremtett a motívumrendszerével,  felállítja a nemzeti építészet alapelveit. Lechner nemcsak az alkotásai miatt volt rendkívül fontos, hanem az intézményesített rendszer miatt is, amit létrehozott a Magyar Építőművészek Szövetsége megalapításával, és amiből egy óriási elágazást lehet felvezetni.  „Lechner mellett és után nem volt könnyűdolga egy magyar építésznek. Fel volt adva a lecke, elszakadni a múlttól és megteremteni a magyar építészet jövőjét. A Lechnert követők ezt többféle irányból folytatták.  Voltak, akik a szecesszió vonalán haladtak, mint Komor Marcell és Jakab Dezső, Kőrösi Albert és Vidor Emil. Volt, aki a premodern felé fordult, mint Lajta Béla, és voltak, akik az építészet nemzeti jellegét a múltban keresték, így Kiss Martin és Lechner Jenő. Mások a népi hagyományban, például Koós Károly. Az örökség ténye felerősödött, hiszen Lechnerrel megjelent valami új, amit az őt követőknek az előzővel szembeállítható, saját feladattá emelkedett.”

A 20. századi építészet első csomópontja Komor Marcell, aki azok közé az építészek közé tartozott, akik még a régi Nagy-Magyarországon dolgoztak, így rengeteget alkottak Erdélyben. Komor szintén Hauszmann irodájában kezdett, innen ment Lechnerhez. Hű maradt utóbbi mesteréhez, ő lett a MÉSZ titkára. Életműve szépen példázza a szecesszióból a modernbe való átmenetet. Szakíróként is jelentős volt

Lajta Béla egy magányos elágazásnak tűnik, Medgyaszayhoz hasonlóan rövid alkotói lehetőségű építészről beszélünk. Az ő hatása azért fontos Zalaváry pályáján is, mert teljesen egyedi világba lépett. Megjelenik nála a modernizmus, és másfél évtized alatt a historizmustól az expresszív funkcionalizmusig jutott el. „Lajta a hiányzó láncszem Lechner és Kós között” – ahogy Gerle János fogalmazott. Ő fedezte fel a korabeli finn építészetben a népi hagyományt és a modernitás összekapcsolódását, és ezzel új utat nyitott a modern ugyanakkor a tradíciókhoz közeli formanyelv számára.

Azokat a lépéseket, amiket Lajta monumentális építészetben megtett, Kós Károly a népi építészet formáinak, térszervezésének, elemkészletének alkalmazásával a családi házak, városi lakóházak és iskolák műfajában folytatta. Ide nyúlik majd vissza a teljes magyar organikus építészeti áramlat.

Medgyaszay Istvánnal nagyon alaposan foglalkozott Zalaváry. Medgyaszay nem stílus vagy formavilágot keresett, hanem az anyagból, a szerkezetből és az épület funkcióiból indult ki –  igazi avantgárd törekvés a 20. század legelején. Az új építőanyag, a vasbeton lehetőségeit kereste, ezt illesztette hozzá a népművészet díszítőmotívumait. Hitt abban, hogy az építészeti őszinteség az alaprajzból és az anyagokból kiindulva képes harmóniát teremteni, a műszaki tudományok és a művészet között, de ennek archetípusát a kalotaszegi és palóc falvak házaiban találta meg. Ez egy fontos érintkezési pont Zalaváry utolsó munkájával, a  nagykanizsai színház felújításával.

Málnai Nagy Béla, aki előbb Lechner, majd Lajta irodájában dolgozott, és ő szerkesztette a Ház című folyóiratot, amelynek célja Lechner nyomán, a magyarul modern építészet népszerűsítése volt. Ez a lap mutatta be a nyilvánosságnak azt a folyamatot, amely Lechnertől indult, Kós Károlyig ért el, beleértve Lajta Béla, a néprajztudós Malonyai Dezső, a Vágó testvérek, és az ekkoriban felfedezett korabeli finn építészet munkáit. A folyóirat illusztrátora Kozma Lajos volt, és noha a folyóirat stílusa a szecesszióhoz állt közel, széles stílusban értelmezte a modern fogalmát. 1908-ban indult, egyszerre a Nyugattal, amely az irodalomban vitte véghez a modernizmus felé való nyitást. Az irodalom és az építészet kéz a kézben jártak. A neobarokktól a bauhausig mindenféle stílust kipróbált Málnai, akit kortársa be nem váltott ígéretként  aposztrofált. Zalaváryval kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy ő alkalmazta először a cseh-magyar iparbank homlokzatán azt a több emeletet átfogó fém-üveg zárt erkélyt, amelynek későbbi, geometrizált változata Zalaváry Átrium Hyatt-jének homlokzatának felületét uralja, de ugyanúgy megtalálható Marosi Miklós építészetében is.

Janáky Istvánnal nagyon személyes kapcsolata volt Zalavárynak. Annak a polihisztorságnak, amit ma joggal várunk el az építészektől, annak Málnai mellett az idősebb Janáky volt az igazi megtestesítője. Kávéházakban ült, jóba volt József Attilával. Nála állt össze egy hatalmas trió, a miskolci egyetemhez keresett munkatársakat, és találta meg ezt a triászt – Jánossy, Farkasdy, Zalaváry -, akik szinte baráti viszonyban voltak mesterükkel.

„1960-ban Csontos Csaba és Dobozi Miklós beléptek a műtermembe, ettől kezdve voltam a mester, de ezt soha nem éreztem” – írta Zalaváry. Barátaim voltak, termékeny diskurzusokat folytattunk, folytatunk ma is, amikor már s saját szárnyaikon szállnak. Ahogy őket látom, egy folyam részének érzem magam, felfedezem munkáikban az elődeim munkásságát, komponálási módszereiket, arányrendszereiket – tette hozzá a mester.

Zoboki Gábor hangsúlyozta, hogy ezt a vérvonalat, családfát kellene felállítani a 20. századi építészekről is.

Fotó: www.mma.hu

A 18. század második feléig a kastélyok és a templomok voltak a klasszikus zene fő színhelyei, ekkor indult el a koncerttermek építése. A zene polgárosodása a század végén, tulajdonképpen a milánói Scala megépítésével vette kezdetét, ez az a pillanat, amikor a civil városi polgárság követeli, hogy ugyanazt a zenét hallhassa, amely akkor még az arisztokrata udvarok sajátja volt. A nagy zengő terek és operaházak építése a klasszikus zene polgárosulása mellett a hangzásra is hatással volt, hiszen egészen más típusú terekben kezdtek el zenéket játszani. A Scala hatalmas, eredetileg 3500 férőhelyes, 8 emeletes harang alakú nézőterére már textillel, kárpitokkal burkolt hangelnyelő felületek kerültek, amit így nem a klasszikus koncerttermekben megszokott nagy utózengési idő jellemez.

De mit is jelent az utózengési idő, ami megkülönbözteti a termek akusztikáját? Hangszer-e a terem, amelyben a zene szól? Mi adja meg egy hangfelvétel atmoszféráját? Hogyan cseng a Müpa és a Versaille-i kastély koncertterme? Ezekről a kérdésekről is szó esett Bartók Rádió műsorában Zoboki Gábor által válogatott zenék kíséretében.

A teljes műsor itt hallgatható meg: https://mediaklikk.hu/radio-lejatszo-bartok/?date=2020-10-11_15-06-00&enddate=2020-10-11_16-09-00&ch=mr3

Fotó: La Scala – forrás: facebook.com/teatro.alla.scala